Csak még egyszer előre - januárban kétszer is vetítik a Barátság Moziban

Január 16-án hétfőn 18 órától látható a Barátság Moziban Burján Zsigmond „Csak még egyszer előre” című filmje, amely a Nagy Háborúban harcoló fehérvári 17-es ezrednek állít emléket. A történelmi játékfilm a háború viszontagságait, emberi megpróbáltatásait mutatja be egy bevonuló férj és az őérte aggódó feleség történetén, levélváltásain, illetve a hősies ezredparancsnok, Márkosfalvi Sipos Gyula szemszögéből.
2017.01.05. 10:29 |
Január 5-én csütörtökön 20 órától és január 16-án hétfőn 18 órától látható a Barátság Moziban Burján Zsigmond „Csak még egyszer előre” című filmje, amely a Nagy Háborúban harcoló fehérvári 17-es ezrednek állít emléket. A történelmi játékfilm a háború viszontagságait, emberi megpróbáltatásait mutatja be egy bevonuló férj és az őérte aggódó feleség történetén, levélváltásain, illetve a hősies ezredparancsnok, Márkosfalvi Sipos Gyula szemszögéből.
Burján Zsigmond filmje leginkább a háború borzalmait vádolja, miközben egy pillanatra sem tör lándzsát a felek fölött, és mindkét hadviselő fél emberségének kíván emléket állítani. A „Csak még egyszer előre!”című film Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság főtámogatásával készült.
A produkció egyedülálló abban a tekintetben is, hogy eddig nem készült még olyan helyi kezdeményezéssel gyártott egész estés film, történelmi dráma Magyarországon, amely témáját és mondanivalóját tekintve országos, sőt, külföldi érdeklődésre is számot tarthat.