Mély gyászban az öttusa: elhunyt Komlódy Zsolt

Életének negyvenkilencedik évében, súlyos betegségben elhunyt Komlódy Zsolt, aki évtizedekig az Alba Volán, utána pedig az Alba Öttusa szakmai munkájáért felelős edzőként dolgozott. Több mint harminc évig tevékenykedett a fehérvári öttusában, egyik alapítója, lelke és motorja volt a legendás Volán-műhelynek. Az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna mellett világ- és Európa-bajnokok felkészítéséért felelt.
2017.03.13. 17:43 |
Életének negyvenkilencedik évében, súlyos betegségben elhunyt Komlódy Zsolt, aki évtizedekig az Alba Volán, utána pedig az Alba Öttusa szakmai munkájáért felelős edzőként dolgozott. Több mint harminc évig tevékenykedett a fehérvári öttusában, egyik alapítója, lelke és motorja volt a legendás Volán-műhelynek. Az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna mellett világ- és Európa-bajnokok felkészítéséért felelt. 2004 óta mesteredző volt. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a székesfehérvári öttusát.