Esküvői Nyílt Nap - a Hiemer-ház Báltermébe várják az esküvőjüket tervezőket

Esküvői Nyílt Napot szerveznek november 12-én a Hiemer-ház Báltermében és a Házasságkötő teremben. A programra délelőtt 10.00 órától délután 18.00 óráig várja az érdeklődőket, jegyespárokat. A látogatók megismerhetik a Hiemer-ház egyéb szolgáltatásait is, valamint ezzel párhuzamosan tematikus esküvői kiállítás lesz a Bálteremben.
2016.11.08. 11:56 |
Esküvői Nyílt Napot szerveznek november 12-én a Hiemer-ház Báltermében és a Házasságkötő teremben. A programra délelőtt 10.00 órától délután 18.00 óráig várja az érdeklődőket, jegyespárokat. A látogatók megismerhetik a Hiemer-ház egyéb szolgáltatásait is, valamint ezzel párhuzamosan tematikus esküvői kiállítás lesz a Bálteremben.
A rendezvény célja, hogy az esküvőszervezéssel kapcsolatos teendőket időben, egy csokorban kapják kézhez az érdeklődők. A szombaton délelőtt 10.00 órakor kezdődő ingyenesen látogatható kiállítás helyszíne a Hiemer Rendezvényközpont emeleti bálterme lesz.
 
Turi Krisztina, a Hiemer Rendezvényközpont rendezvényszervezője elmondta, az Esküvői Nyílt Nap legfőbb célja bemutatni a Hiemer-ház esküvői szolgáltatásait. Ennek keretében a rendezvény kötetlen kikapcsolódási és közvetlen információszerzési lehetőséget biztosít az esküvőjüket tervező ifjú pároknak. A vendégek tájékozódhatnak többek között arról, hogy milyen fontos szempontokra figyeljenek, amikor különböző szolgáltatásokat választanak, és megismerhetik a „nagy nap” gördülékeny lebonyolításának menetét is.
„A szombati rendezvénynek helyet adó Hiemer–ház neve az elmúlt években egybeforrt a polgári szertartások lebonyolításával Székesfehérváron. 2008 óta minden évben több száz pár esküdött örök hűséget a százfős Házasságkötő teremben. 2012-ben befejeződött az épület teljes körű rekonstrukciója, ennek köszönhetően pedig már számos, esküvőt kísérő egyéb eseményt, mint esküvői állófogadást, lakodalmat is rendeztek az elegáns Bálteremben.” – nyilatkozta Turi Krisztina. Elmondta, hogy a Belváros szívében található Hiemer-házban a különböző típusú rendezvénytermeknek köszönhetően, az esküvőt követően a szabadtéri pezsgős fogadásoktól a 80-100 fős lakodalomig többféle, az esküvőhöz kapcsolódó rendezvény is megvalósítható. Már a negyedik esküvői szezonon vannak túl, és számos, remek hangulatú esküvői fogadást, lakodalmat szerveztek a Rendezvényközpontban. Az eseményen több kísérőprogram is színesíti a gazdag kínálatot. Délelőtt 11.00, valamint délután 14.00 órától Esküvői-ruha és virág bemutató kezdődik a Házasságkötő teremben a Stringers Vonósnégyes bemutatkozásával, majd 17.00 órakor tombolasorsolás is lesz.
 
Az Esküvői nyílt nap moderátora Kovács Kata Ceremóniamester lesz, aki több év tapasztalattal a háta mögött pontosan tudja, mi kell ahhoz, hogy az ifjú párok nagy napja a lehető leg zökkenő mentesebben alakuljon. A keddi sajtótájékoztatón bemutatta a rendezvényen megjelenő 18 esküvői szolgáltatót, akik például a vendéglátó cégtől a virágoson át a meghívó készítéséig lefedik az esküvő szervezéséhez szükséges szinte teljes palettát. Mint mondta, a jegyespároknak remek alkalmuk nyílik arra, hogy felmérjék a fotósokat, videósokat, a zenekari választékot, vacsoralehetőségeket és megannyi fontos dolgot a nagy naphoz.
 
„Egyre fontosabbnak tartom, hogy a jegyespárok időben kezdjék el az esküvőjük megszervezését! Tapasztalataim szerint vannak olyan párok, akik már másfél-két évvel előre megtervezik az esküvőjüket. Természetesen a téli időszakban házasulóknak nem kell kapkodniuk, ám akik nyáron – ráadásul szombati napon – kívánnak megházasodni, azoknak legalább egy-másfél évvel előre kell gondolkodniuk a szervezést illetően. A szombati Esküvői Nyílt Nap kiváló lehetőséget teremt a pároknak, hogy nyugodtan, kapkodás nélkül tervezhessék meg a nagy napot.” – tette hozzá Kovács Kata.

Kultúra

  1. Arany János emlékév - megtelt a Királykút Emlékház a Toldi estéjének előadásán

    A Frissítő Forrás/Megújulás Éve 2017, a Vörösmarty Társaság és A Szabadművelődés Háza közös rendezésében Arany János: Toldi estéje című klasszikus elbeszélő költeményét adta elő Sudár Annamária és Heinczinger Miklós, a Misztrál együttes tagja, hétfőn este a Királykút Emlékházban. A rendezvény egyben tisztelgés volt a szerző, Arany János születésének 200. évfordulója előtt. Bevezetőt mondott Bakonyi István, irodalomtörténész.

    2017.09.25.
  2. Időutazás a Topotékával – feltöltötték a "Székesfehérvár anno..." fotóit is

    Hétfőtől a "Székesfehérvár anno..." című kiadvány valamennyi fotója elérhető a Városi Levéltár és Kutatóintézet szekesfehervar.topoteka.hu oldalán. A kereső segítségével lehetőség van a képek közötti célirányos keresésre. A Topotéka virtuális gyűjteményben fényképek, dokumentumok, hangfelvételek és más archív anyagok találhatóak szakszerűen rendezett és könnyen kezelhető rendszerben.

    2017.09.25.
  3. A Vörösmarty Színház művészeit köszöntöttek a Városházán

    A Vörösmarty Színház három színművészét köszöntötték hétfőn délelőtt a Városházán: Váradi Eszter Sára idén már a 20. évadot kezdte meg Székesfehérváron, Krisztik Csaba vehette át nemrégiben a Kaszás Attila-díjat, Nagy Péter pedig a Vidéki Színházak Fesztiválján nyert díjat az Apák és fiúk című darabban nyújtott alakításáért.

    2017.09.25.
  4. Döntőjéhez érkezett a III. Béla király és kora nyugdíjasok vetélkedősorozata

    Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület januárban – csatlakozva az Árpád-ház programhoz – III. Béla király és kora címmel szellemi vetélkedőt hirdetett valamennyi klubja részére. A versengésre 17 csapat nevezett és a májusi elődöntő során alakult ki a legjobb 6 csapat mezőnye. A nyilvános döntő szeptember 27-én, 9 órakor lesz a Hiemer-ház báltermében.

    2017.09.25.

Eseménynaptár

2017. Szeptember
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Fehérvár Hangja

Székesfehérvár Topotéka