Világpolitikai kitekintést nyújtott az Öreghegyi Disputa Dr. Lukácsy Józseffel

 A fehérvári kultúra kincsei helyett ezúttal tágabb környezetünk, a változó világ, a migráció, az értéksemleges ellenkultúra, valamint az amerikai és nyugat-európai politika került terítékre az Öreghegyi Disputa rendezvényén. Az Öreghegyi Közösségi Házban Dr. Lukácsy József közíró, a Vörösmarty Társaság alelnöke volt Bobory Zoltán vendége.
2017.02.14. 20:33 |
A fehérvári kultúra kincsei helyett ezúttal tágabb környezetünk, a változó világ, a migráció, az értéksemleges ellenkultúra, valamint az amerikai és nyugat-európai politika került terítékre az Öreghegyi Disputa rendezvényén. Az Öreghegyi Közösségi Házban Dr. Lukácsy József közíró, a Vörösmarty Társaság alelnöke volt Bobory Zoltán vendége.
Az est folyamán olyan érdekes témákat járt körül a disputa Dr. Lukácsy Józsefnek köszönhetően, mint hogy milyen okok vezettek el az amerikai elnökválasztás eredményéhez, hogyan néz ki ma a világhatalmi ambícióit visszaszerző Oroszország, vagy, hogy mi vezetett el Nyugat-Európa történelmi pártjainak pozícióvesztéséhez. Dr. Lukácsy József érdekes definícióval szolgált arra vonatkozóan is, hogy mit jelent ma az „értéksemleges világ”, vagy „ellenkultúra”, amely jelentősen hozzájárult ahhoz, ami ma a világban zajlik.
Dr. Lukácsy József szerint az „értéksemleges világ” egyik része egy olyan teoretikum gyakorlatba fektetve, ami magatartásformákat, attitűdöt, viszonyulást szabályoz és ehhez ad egyfajta „ideológiát” is a hagyományos kultúra értékeit szükségtelennek nyilvánítva. „Ez a mentalitás, vagy ellenkultúra a joggal operál és egyik tulajdonsága az, hogy az egyéniséget felszabadítja a kötöttségek alól, de ezek a "kötöttségek" igazából a konszolidált, mindenkor érvényes magatartási formákat jelentik, amelyeket a régi közösségi kultúra hozott létre. Ezek szabályozták a romboló ösztönöket és az energiákat az alkotó munka, az összetartó közösség és a szerető család felé irányították.” – fogalmazott Dr. Lukácsy József, aki szerint az ellenkultúra a jog eszközével támadja az identitásokat, legyen az nemi, vagy nemzeti identitás. Jelszava, hogy „szabadítsd fel önmagad” és a megtartó családi és társadalmi közösség helyett a bármelyik pillanatban felbontható pillanatnyi szövetségeket idealizálja, végeredményben pedig elveszi az ember belső autonómiáját.
Az Öreghegyi Disputa vendége tágabb kitekintést is nyújtott a résztvevőknek a világban zajló eseményekről. Szólt arról, hogy a nyugat európai polgárság jelentős része érezte úgy az elmúlt években, hogy nem foglalkoznak velük a hatalmon levő pártok és szembefordultak történelmi pártjaikkal - a szociáldemokrata és kereszténydemokrata pártokkal - és olyan új politikai közösségek születtek, mint a francia Nemzeti Front, vagy a holland Szabadságpárt.
Dr. Lukácsy József szólt a jelenlegi amerikai helyzetről is, idézve Trump választási beszédét, aki azt mondta, visszaveszi a hatalmat Washingtontól és átadja az amerikai polgároknak, hogy egységben cselekedve városokat, utakat, hidakat építsenek amerikai munkaerővel. Ezzel ráérzett a többség akaratára, akik a politikailag korrekt beszéd helyett biztonságra, élhető életre és szerető családra vágynak.

Kultúra

  1. Az utolsó esti beszélgetés következik A DÖNTÉS kiállításon

    A héten zárul a Szent István Király Múzeum A DÖNTÉS című kiállításához kapcsolódó esti beszélgetések sorozata a Csók István Képtárban. Az utolsó alkalommal, április 25-én, kedden 18 órakor kezdődik a beszélgetés, amelynek vendége Bereczky Zoltán református lelkész, tanár, Takaró Mihály irodalomtörténész és Tóth Norbert, A DÖNTÉS című kiállítás kurátora lesz.

    2017.04.24.
  2. Hermann Napok - koncertek és zeneiskolai meghallgatások lesznek a héten

    Koncertek lesznek héten az iskola dísztermében, ahol bemutatkoznak a művésztanárok és a növendékek, valamint hangversenyt ad a Musica Bella Vonószenekar. A Kodály-est pénteken lesz, ahol hangszeres és kamaraművek várják a zenekedvelőket. Játékos hangszerbemutató előadásokat, valamint alkalmassági meghallgatásokat is szerveznek kisiskolásoknak és óvodásoknak.

    2017.04.24.
  3. Floralia - hétvégén tavaszköszöntő ünnep lesz Gorsiumban

    Kétnapos tavaszköszöntő ünnep lesz hétvégén az újjáépült Gorsium Régészeti Parkban: színházi előadás, római kori esküvő, gladiátorjáték, császári bevonulás, ókori témájú játékok és foglalkozások, kézműves vásár, gladiátorok és légiós katonák csatái színesítik az egész napos programokat.

    2017.04.24.
  4. Folklórprogrammal zárult a X. Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozó

    Vasárnap az énekkarok folklórhangversenyét hallhatta a közönség a Best Western Lakeside Hotel MKOSZ Edzőcsarnokában, ahol általános iskolások számára rendezett néptánc találkozó is szerepelt a programban. A néptánccsoportok közül a Kodályból a Bátorkák és a Botladozók, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolából a Csombor csoport, az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskolából a Gabonca, míg a Csitáry Emil Művészeti Műhelyből a Szamóca csoport lépett fel.

    2017.04.23.

Tavaszköszöntő

Eseménynaptár

2017. Április
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Kiállítás