Egy illúziómentes vasárnap - kirándulás a fehérvári bolhapiacon

  Remény vagy remény- telenség? Érték vagy ócska kacat? Vagy-vagy kérdésekkel nem érdemes ellátogatni a vasárnapi bolhapiacra, hiszen ami valakinek kacat, másnak érték lehet, és fordítva. Kiderül az is, hogy sokszor maga az idő az érték. Idő, ami kikapcsol, vagy csak egy tárgy, ami visszarepít az időben.
2017.03.17. 08:10 |
 Remény vagy reménytelenség? Érték vagy ócska kacat? Vagy-vagy kérdésekkel nem érdemes ellátogatni a vasárnapi bolhapiacra, hiszen ami valakinek kacat, másnak érték lehet, és fordítva. Kiderül az is, hogy sokszor maga az idő az érték. Idő, ami kikapcsol, vagy csak egy tárgy, ami visszarepít az időben.
„Látom, uram, maga komoly ember, vigye el, jó áron megszámítom!” A szövetkabátos ötvenes férfi már ötödik vasárnap nézegeti ugyanazt a bronzszobrot, általában mise után téved a Városi Piacon rendezett bolhapiacra, de csak ritkán vásárol. Legutóbb egy olajfestménnyel tért haza, amit jó néhány próbálkozás után sikerült csak elhelyeznie a nappali falán, és felesége sem nagyon örült a szerzeménynek. „Tetszik ez a szobor, csak az a baj, hogy nem látom még a helyét az otthonomban.” – válaszol távolságtartóan a bundába öltözött vörös hajú asszonynak.
Sokan csak nézelődni járnak ide – meséli tapasztalatait az eladónő, miközben elegáns bundája nyakánál próbálja visszatuszkolni a susogós melegítőfelső kitüremkedő cipzárját. Az asszony férjével harminc éve járja a piacokat, hogy pénzzé tegye a hagyatékokból, idősektől megvásárolt holmikat. Férje akkor is elkíséri, amikor beteg, most az autóban várja, hogy véget érjen a mai piacozás. „Mindenki alkudni akar. Sokszor volt már, hogy utólag megbántam, hogy odaadtam olcsóbban, mert lehet, hogy máshol jobb árat kaptam volna. De mit lehet tenni, mi ebből élünk!”
Az antik porcelánok, sárgaréz gyertyatartók, pásztorlányképek és vízesés előtt időző szarvasok aranykeretes idillje között egy idősebb hölgy diavetítőt fedez fel, s lecsap rá: „Ezt mennyiért adja?” – fordul a szőrmebundás eladónőhöz. „Húszezer.” – hangzik az ellentmondást nem tűrő válasz. „Tizenkettőért elvinném…” – indul az alku. „Tizenöt az utolsó ára!” – vágja rá az eladó. A diavetítő elkelt, aztán vagy működik vagy nem, ez majd otthon derül ki.
„A lényeg a nosztalgia, hogy az ember valami olyat találjon, ami korábban kedves volt neki, amit szeretne megmutatni az unokáinak. Én még mindig őrzöm a régi diákat, lesz mit vetíteni!” – mondja a diavetítő új tulajdonosa, majd hóna alá csapva szerzeményét, hazaindul. Azt már csak mi kérdezzük meg, hogy van-e visszavét. „Hát hogyne, mi mindig itt vagyunk, ha gond van, visszahozhatják.” – válaszol az eladó magabiztosan. Persze egy kinti asztalnál sohasem tudni, mert ott általában alkalmi árusok pakolnak ki, igaz, a legtöbben tényleg visszatérők.

Kicsi a világ

Fontos, hogy a kipakolt áru csalogassa a vevőket – ezt a tanulságot Virágék asztalánál könnyű levonni, hiszen míg a körülöttük lévők kábelekkel, gatyátlan Barbie babákkal, ezeréves merevlemezekkel várják a vevőket, ők vadiúj usankával, vörös csillagos kitüntetésekkel, Matrjoska babákkal és Leika fényképezőgéppel csábítják az arra járók tekintetét. „Egyik barátnőm gyakran jár Oroszországba, ő hozza nekünk ezeket a holmikat. Ez ma már retrónak számít, a retró pedig divat.” – magyarázza Virághné Éva. – „Minket nem az üzlet hozott ide, hanem a vidék friss levegője.” – tudom meg tőlük az autóbusz-állomás mellett lévő piacon. Persze minden viszonyítás kérdése, hiszen Éváék Budapesten laknak egy körúti gangos házban, ehhez képest a vasárnapi Fehérvár az Alpokat jelentheti. „Inkább hobbi ez, hétvégi elfoglaltság, hiszen világéletemben irodában dolgoztam bérszámfejtőként, a férjem pedig a mozivállalatnál volt." – meséli az idős asszony. – „Úgy ismerkedtünk meg, hogy elszámolta a fizetésemet, én meg bementem reklamálni.” – szúrja közbe mosolyogva Virágh úr. Amíg volt a Petőfi Csarnokban piac, oda jártak, most pedig vidékre, ahogy ők mondják, kirándulás céljából utaznak. „Látta-e az Oscar-díjas magyar filmet, a Mindenkit?” – kérdi a férfi. – „Hát annak a producere a feleségem húga, Udvardy Annának hívják. Nem azért mondom, hogy reklámozzam, csak érdekességként.” – kacsint Virágh úr.

Régiből valami újat

„Meghalt az anyám tavaly november 13-án. A kórházból kijövet nem nagyon tértem magamhoz, csak kóvályogtam a városban órákon át. Hideg volt, bejöttem a bolhapiacra, ahol előtte még soha nem jártam. Annyira megviselt a gyász, hogy a vásárlásba menekültem, elkezdtem mindenfélét venni. Amikor hazamentem, rájöttem, hogy milyen jó hely ez a piac, hiszen alacsonyak az árak, és mindig van felfedezni való. Aztán rám maradt az örökség is, és belekeveredtem ebbe az üzletbe. Adok is, veszek is, olyan ez, mint egy játék, és még egy kis pénzt is tudok vele keresni.” – meséli István, aki egyébként agrármérnök. – „A legtöbb holmit ingyen szerzik az emberek, legfeljebb csere útján, így annyiért kel el, amennyit fizetnek érte.”
A férfi asztalán az új szappanok éppen úgy megférnek, mint az orvosi fémből készült gyűrűk, amik csak arra jók, hogy – az eladó szavaival élve – adják az illúziót. Egy délelőtt alatt kell megtermelni a buszköltséget, az ételt-italt és az asztalbérletet. Fontos tudni, hogy csak annak érdemes eladóként próbálkoznia a bolhapiacon, aki nem retten vissza a korai keléstől. István három óra huszonegy perckor száll buszra Tabajdon, és egy órakor indul a piacról hazafelé. Minden vasárnap itt van, télen is. „Család?” – kérdem. „Nincs. Édesanyám halála miatt bajban vagyok, mert nagyon hiányzik, megvisel a gyász. Ezzel terelem el november óta a figyelmemet. A társaság a lényeg, és hogy legyen kihez szólni.”
A vevők ellepik az asztalt: egy hölgy a kecsketejes szappanok iránt érdeklődik, egy úr az ezüst illúzióját keltő orvosi fémgyűrűkről kérdez, egy nyugdíjas bácsi pedig egy Jókai-kötetért ad háromszáz forintot. Így búcsúzunk el Istvántól.

Közélet

  1. 26. születésnapját ünnepelte a Szegényeket Támogató Alapítvány

    Idén ünnepli fennállásának 26. évét a Szegényeket Támogató Alapítvány. A szervet születésnapi ünnepségén idén is átadták a Csengőszó-díjat, amelyet minden évben egy olyan önzetlen ember kap meg, aki az elmúlt évben példamutató hozzáállást tanúsított mind az alapítvány, mind a munkája felé. Az elismerést az idén Mervay Tibor, az Arany János Szakiskola pedagógusa vehette át.

    2017.04.27.
  2. Összefogás - elkészült az új játszóvár a Rákócziban

    Új udvari játszóeszközt vehettek birtokba a gyerekek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A fejlesztés összefogással valósult meg: a szülők által támogatott kezdeményezéshez az önkormányzat biztosította a még hiányzó pénzt. A gyerekek hivatalosan csütörtökön délelőtt vehették birtokba az új játékokat.

    2017.04.27.
  3. A negyven évvel ezelőtti buszbalesetre emlékeznek a 62-es számú főúton

    Fehérvártól néhány kilométerre, a 62-es főút 38-as kilométer szelvénynél, a 40 évvel korábban bekövetkezett négy főiskolás diák életét követelő halálos baleset helyszínén tartanak megemlékezést délután egy órakor. Tragikus baleset 1977 április 30-án történt a város határában.

    2017.04.26.
  4. Perifériás érbetegség szűrés lesz május 6-án A Szabadművelődés Házában

    Ismét lesz perifériás érbetegség szűrés Székesfehérváron. Az ingyenes vizsgálatokat május 6-án, szombaton tartják A Szabadművelődés Házában. Elsősorban az 55-70 év közöttiek részvételét várják előzetes bejelentkezés alapján. Ismét lehetőség lesz a vércukorszint, a koleszterinszint és a testtömeg-index mérésére, várható továbbá kockázatbecslés és boka-kar index számítás.

    2017.04.26.

Tavaszköszöntő

Bolondballagás jelentkezés

Eseménynaptár

2017. Április
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Webkamera

360 Fehérvár

Hirdetés

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek