Összesen 66 vádlottja van a székesfehérvári APEH ügynek

 A 22 kötetet kitevő, összesen 15310 oldalas alapirat, valamint az 58 kötetnyi melléklet értékelése nyomán a főügyészség 110 oldalas vádiratot nyújtott be a bírósághoz. A főügyészség a 66 vádlottat összesen 297 bűncselekmény elkövetésével vádolja. A hivatalos személyeket alkalmanként jellemzően 2-300 ezer, összesen 10,9 millió forinttal vesztegették meg.
2012.08.17. 08:07 |
 Még 2010 nyarán a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy szervezett akció közben hat adóhatósági dolgozónál, illetve két magánszemélynél házkutatást tartott. Három embert őrizetbe vett és nyolcat gyanúsítottként hallgatott ki. Az akció után nem sokkal a gyanúsítottak száma 26-ra nőtt. 2011 januárjában a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség a NAV egyik osztályvezetőjét is őrizetbe vette.
 
 Később az ügy a Központi Nyomozó Főügyészség korrupció elleni ügyek osztályára került, az összes ügyet egyesítették, a gyanúsítottak száma pedig már 35-re nőtt. A legnagyobb összehangolt akció 2011 októberében volt: a Központi Nyomozó Főügyészség Székesfehérváron és környékén, valamint Budapesten újabb 13 helyszínen tartott házkutatást. A nyomozás végére összesen 73-ra bővült a gyanúsítottak száma, akik közt 17 adóhatósági tisztviselő - négy osztályvezető - és 51 vállalkozó, három könyvelő és egy ügyvéd volt.
 
 A 22 kötetet kitevő, összesen 15310 oldalas alapirat, valamint az 58 kötetnyi melléklet értékelése nyomán a főügyészség 110 oldalas vádiratot nyújtott be a bírósághoz. A főügyészség a 66 vádlottat összesen 297 bűncselekmény elkövetésével vádolja.
 
 A gyanúsítottak az APEH (jelenleg NAV) Közép Dunántúli Regionális Igazgatóságán folyamatban lévő különböző adóigazgatási eljárásokban érintett magánszemélyek, illetve gazdasági társaságok képviselői személyesen vagy közvetítő útján megkeresték a bűnszervezet vezetőjét azzal a kéréssel, hogy különböző nagyságrendű készpénz, illetve egyéb jogtalan előnyért cserébe segítsenek az ügyeiket - a hivatali ügyintézők, illetve vezető beosztású személyek befolyásolásával - a számukra kedvező módon elintézni.
 
 Amennyiben ily módon lehetőséget láttak arra, hogy megoldható az adott adóügyi probléma, úgy a bűnszervezetben lévő, vagy abban részt nem vevő más hivatalos személyek befolyásával, részben a képviselőktől kapott jogtalan anyagi előnyből nekik is juttatva, részben a hivatali vagy személyes kapcsolataik felhasználásával megkísérelték elintéztetni az ügyet. A bűnszervezet működése kapcsán az adóhatóság 150 millió forintot meghaladó bevételtől esett el. A hivatalos személyeket alkalmanként jellemzően 2-300 ezer, összesen 10,9 millió forinttal vesztegették meg. A bűnszervezet vezetője jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, míg a többi vádlott szabadlábon védekezik.

Kék hírek

  1. Lezuhant egy sárkányrepülő, ketten meghaltak Fehérvár mellett

    Lezuhant egy motoros sárkányrepülő vasárnap este Székesfehérvár mellett, a balesetben két ember meghalt - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Farkas-Bozsik Gábor elmondta, hogy a szerencsétlenség este hét óra körül történt a börgöndi repülőtér közelében. A motoros sárkányrepülőn utazó két ember a helyszínen meghalt - mondta a szóvivő.

    2017.07.16.
  2. Vezessenek óvatosan - sok a baleset a város és a megye útjain

    Az elmúlt 24 órában számos közlekedési baleset történt Fehérváron. A Mátyás király körúton egy autós tolatva ütött el egy kerékpárost, a Selyem utcában biciklista esett az úttestre, a Tátra utcában pedig ittas kerékpáros ütközött szabályosan közlekedő autónak.

    2017.07.06.
  3. Négy éve két keréken is szolgálnak a rendőrök Fehérvár Belvárosában

    Fehérvár Belvárosában továbbra is kerékpáros rendőrök járőröznek nyáron. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság még 2014 júniusában, a város önkormányzatának segítségével indította el a kerékpáros járőrözést a Belvárosban. A szolgálati ág nagy előnye a közvetlenség, hogy az emberek közvetlenül kapcsolatba tudnak lépni a kerékpáros járőrökkel, akiknek elsődleges feladata a belváros közbiztonságának fenntartása.

    2017.07.05.
  4. Teljesen kiégett egy kisteherautó a 81-esen

    Egy kisáruszállító teherautó borult lángba a 81-es út fehérvárcsurgói bekötő útjánál július 3-án. A székesfehérvári tűzoltók kiérkezésének időpontjában a jármű már teljes terjedelmében égett és a tűz továbbterjedt az út mellett lévő nővényekre is.

    2017.07.03.

Királyi Napok

Musica Sacra

Eseménynaptár

2017. Július
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Webkamera

360 Fehérvár

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek