Különleges nyári élmény a Toldi musical költemény

 A magyar történelem nagyjaival találkozhatnak mindazok, akik hétvégén a Belvárosba látogatnak. Élőképes idegenvezetéssel, lovagi játékokkal idézi meg a középkori Székesfehérvár hangulatát a Szabad Színház társulata a Történelmi Kavalkád keretében. Augusztus 11-én (szombaton) és augusztus 12-én (vasárnap) este pedig Nagy Lajos király udvara elevenedik meg a város főterén. A 20.30 órakor kezdődő előadásra még korlátozott számban válhatnak jegyet az érdeklődők.
2012.08.08. 08:50 |
 A magyar történelem nagyjaival találkozhatnak mindazok, akik hétvégén a Belvárosba látogatnak. Élőképes idegenvezetéssel, lovagi játékokkal idézi meg a középkori Székesfehérvár hangulatát a Szabad Színház társulata a Történelmi Kavalkád keretében. Augusztus 11-én (szombaton) és augusztus 12-én (vasárnap) este pedig Nagy Lajos király udvara elevenedik meg a város főterén. A Kossuth-díjas Szarka Gyula és a Román Sándor vezette Experidance közös produkcióját, a Toldi musical költeményt mutatják be ugyanis, szabadtéri előadás keretében. A 20.30 órakor kezdődő előadásra még korlátozott számban válhatnak jegyet az érdeklődők.
 
A Ghymes-ből ismert Szarka Gyula zenéje, a Román Sándor vezette ExperiDance tánca, és a színészek előadása Meskó Zoltán rendezésében különleges élményt garantál a Toldi musical költemény augusztus 11–i és 12-i bemutatójára. Annál is inkább érdemes kilátogatni a Városház térre, mert a székesfehérvári lesz a mű egyetlen idei szabadtéri bemutatóhelyszíne.
„A nagyszínpad előtt a nézőtéren nyolcszázan tekinthetik meg egy este az előadást. Sokan érdeklődnek a különlegesnek ígérkező produkció iránt és váltanak jegyet a szombati és a vasárnapi előadásokra a Tourinform Irodában. A nézők több szektor közül is választhatnak.” – mondta el F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. „Azok sem maradnak le a nagyszabású produkcióról, akik a hét végéig nem tudnak élni az elővételi vásárlás lehetőségével, hiszen az előadás előtt 19 órától a beengedési pontnál, az Országalma mellett megvehetik a belépőket munkatársainktól.” – hívta fel a figyelmet az ügyvezető. F. Szegő Krisztina hozzátette, akik szeretnék otthon is felidézni az egyedi hangzásvilágot és megőrizni ezt a fehérvári élményt, megtehetik: a Toldi musical költemény CD-t az előadás alatt is árusítják a helyszínen.
 
Arany János Toldi című elbeszélő költeményének említésekor kevés olyan ember akad, aki ne tudná felidézni iskolai tanulmányaiból az Előhang első néhány sorát. Az augusztusi előadásokat követően bizonyos, hogy a fehérváriak és az idelátogató turisták fülében is felcsendülnek majd Szarka Gyula népzenei alapokra épülő, egyedi dallamai. A 195 évvel ezelőtt született Arany János művéből készült musical költeményt Székesfehérváron a város önkormányzatának támogatásával mutatják be. A szervezésben Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. vesz részt.