Regionális Atlétikai Központ - 370 milliós támogatással újulhat meg a Bregyó Sportcentrum

 Immár hivatalos az a kormánydöntés, melynek értelmében tovább szépül a Bregyó és Regionális Atlétikai Központ Székesfehérváron. A Bregyó a versenysport mellett a szabadidő- és az utánpótlássport számára továbbra is nyitott lesz – erősítette meg hétfői sajtótájékoztatóján dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, melyet Hollósi Tamással a Városgondnokság karbantartási igazgatóhelyettesével közösen tartott a sportcentrumban.
2012.07.16. 16:30 |
 Immár hivatalos az a kormánydöntés, melynek értelmében tovább szépül a Bregyó és Regionális Atlétikai Központ Székesfehérváron. A Bregyó a versenysport mellett a szabadidő- és az utánpótlássport számára továbbra is nyitott lesz – erősítette meg hétfői sajtótájékoztatóján dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, melyet Hollósi Tamással a Városgondnokság karbantartási igazgatóhelyettesével közösen tartott a sportcentrumban.
"Megkaptuk a hivatalos értesítést az Emberi Erőforrások Minisztériumától, így azonnal szeretnénk megosztani ezt a jó hírt mindenkivel.” – így indokolta a hétfőre összehívott rendkívüli sajtótájékoztatót dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere itt jelentette be, hogy közel 370 millió forintos állami támogatással Regionális Atlétikai Központ építése kezdődhet meg a Bregyó-közi Sportcentrumban. A most hivatalossá vált kormányhatározat értelmében az “Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése” elnevezésű előirányzat terhére biztosítják a fejlesztéshez szükséges forrást.
 
 Dr. Cser-Palkovics András nemrég személyesen egyeztetett Orbán Viktorral, ott került szóba a Bregyó fejlesztése, valamint a mai kor követelményeinek megfelelő atlétikai pálya szükségessége Székesfehérváron. Ennek a pályának megvalósításához kérte a kormány segítségét a város, melynek eredményeként most megvalósulhat az egyre több szép eredményt hozó atléták mellett a szabadidő- és utánpótlássportot is szolgáló nagyszabású fejlesztés.
 “Székesfehérvár a Bajnokok városa. Örülök, hogy a most megvalósuló fejlesztéssel immár az atlétika fellegvára is lehetünk a térségben. Mindezek mellett a szabadidő- és utánpótlássport segítése is fontos. Természetesen a Bregyó továbbra is nyitva áll minden mozogni vágyó fehérvári előtt.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere ezután arról szólt, hogy a büszkeség mellett számos feladatot is jelentenek az önkormányzat számára a sportsikerek. “Ezek egyike, hogy folyamatosan dolgozunk a fehérvári sportlétesítmények fejlesztésén. Azt hiszem, aki nyomon követi a helyi sportéletet, látja azt a fejlődést és erőfeszítéseket, amellyel az ARAK-osok évek óta teljesítenek. Velük partnerségben tervezzük a mostani központ kialakítását és működtetését is.”
 Székesfehérvár Önkormányzata már a fejlesztés lehetőségének felmerülésekor egyeztetett az ARAK-kal és a Magyar Atlétikai Szövetséggel. Az ő szakmai támogatásukkal készült el a kormányzatnak szóló szakmai háttéranyag. A Regionális Atlétikai Központ létesítéséről meghozott döntést követően megkezdődik a tervezési időszak. Dr. Cser-Palkovics András soron kívül a látványtervek elkészítésére és a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges további lépések megtételére kérte Bozai István városgondnokot, így hamarosan a nagyszabású sportlétesítmény terveit is bemutathatják majd. Székesfehérvár Önkormányzata 2013-ban további fejlesztéseket tervez a Regionális Atlétikai Központ kialakításához kapcsolódóan. Remélik, hogy ezeknél szintén bízhatnak az állam támogatásában.

Városfejlesztés

  1. Új helyre kerül a Szent György kút

    Hamarosan elfoglalja új helyét a felújított Szent György kút. Bory Jenő alkotása továbbra is Felsővárosban hirdeti a sárkányölő hős tettét, a restaurálást követően az Illyés ligetet ékesíti majd – adta hírül közösségi oldalán a városrész képviselője, Földi Zoltán.

    2024.04.19.
  2. Új, korszerű gázmotor

    Új gázmotor-generátort állítottak szolgálatba a SZÉPHŐ Zrt. Bakony utcai telephelyén. A tavaly decemberben leszállított berendezés összeállítása, próbaüzeme után immár teljes kapacitással dolgozik a fűtőerőműben, a távhőrendszerbe bekapcsolt fehérvári háztartásokat és intézményeket ellátva.

    2024.04.18.
  3. Fehérvár lett az első

    Ünnepélyes keretek között vette át az Egyensúly Intézet által alapított Településindex-díjat dr. Cser-Palkovics András polgármester szerdán Gödöllőn A jövő települései Magyarországon konferencia keretében. Az Egyensúly Intézet minden évben frissítve teszi közzé településindexét, hogy minden döntéshozó és érdeklődő olvasó számára követhetővé válhasson az egyes magyar települések fejlődésének üteme. 

    2024.04.17.
  4. Tematikus tanösvény

    Hamarosan egy tematikus, geológiai tanösvényt alakítanak ki a Rác bányában, ami a Velencei-hegység legnyugatibb látható része. A terület geológiai érdekességei mellett a Rác bánya növény- és állatvilágát is bemutatják úgy, hogy a terüelt alkalmas lesz környezetismeret, természetismeret és földrajz órák megtartására is.

    2024.04.14.