22 fehérvári diák a Versünnep második elődöntőjén


 A IV. Fehérvári Versünnep második elődöntőjén 22 versmondó mérettette meg magát a rangos szakmai zsűri előtt. A döntőbe jutott diákokkal idén első alkalommal mentori program keretében foglalkoznak majd a Vörösmarty Színház művészei. A „Mentorok”: Csizmadia Gergely, Váradi Eszter Sára, Juhász Illés, Keller János, Kozáry Ferenc, Kricsár Kamill, Láposi Réka, Matuz János, Tűzkő Sándor, Kelemen István és Závodszky Noémi.
A döntősök névsora a cikkben található!
2013.02.24. 15:25 |
 A IV. Fehérvári Versünnep második elődöntőjén 22 versmondó mérettette meg magát a rangos szakmai zsűri előtt. A döntőbe jutott diákokkal idén első alkalommal mentori program keretében foglalkoznak majd a Vörösmarty Színház művészei.
 
 A Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegye és a Vörösmarty Színház együttműködésével a Fehérvári Versünnepet idén már negyedik alkalommal hirdette meg. A február  első elődöntőn összesen 19 fehérvári diák verselt: közülük és a február 23-i elődöntőn szerepelt 22 fiatal közül választja ki a zsűri a 13 döntőst
 
A IV. Fehérvári Versünnep döntősei
Bukosza Zita 
 
 A 15 éves diáklány a Lánczos Kornél Gimnázium tanulója. Próbatételnek tartja a Versünnepet. Nem most állt először színpadon, hiszen több hasonló megmérettetésen vett már részt. Az elődöntőn Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című versét szavalta el.
Borbás Brigitta 
 
 A Vasvári Pál Gimnázium 10 osztályos diákja Áprily Lajos: A csavargó a halálra gondol című versével érkezett az elődöntőre. Teljesítményét döntős hellyel díjazta a zsűri. Brigitta óvodás kora óta rendszeresen jár szavaló- és mesemondó versenyekre, emellett nyolc éve fuvolázik.
Gombó Viola Lotti 
 
 A Teleki Blanka Gimnázium 10. osztályos tanulója színház- és irodalomkedvelő lány, a filmek nagy rajongója. Szeret énekelni és táncolni, no és persze szavalni is hatásosan tud, mi sem bizonyítja mindezt jobban, mint döntős helye. Reményik Sándor: Istenarc című versével lenyűgözte a zsűrit.
 
Gombos Brigitta 

 Kedvenc költői közé tartozik Wass Albert, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső. Szereti a történelmet, azon belül is a magyar történelmet. Szabadidejében részt vesz a színjátszó szakkör munkájában. A Kodolányi János Középiskola diákja ezúttal Bella István: Öldöklő angyal című versét adta elő, nem is akárhogyan.

Klemencsics Antal 

 A Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola diákja már egészen fiatal kora óta az irodalom bűvöletében él. Ady Endre: A Rákóczi vén harangja című versét igen meggyőzően szavalta el, ami a döntőbe juttatta.

Kovács Laura 

 Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd című versét adta elő Laura. A fiatal lány a Belvárosi I. István Középiskola Jáky József tagintézményének tizedikes tanulója. Gyermekkora óta érdekli a költészet.
 

Köő József

 A Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola diákjának céljai között szerepel a pszichológiai szakirány, valamint a színészet is. Már tavaly is részt vett a Versünnepen, és idén is a döntőbe szavalta magát József Attila: A Dunánál című versével.
 

Losonczi Csaba 
 
 Három éve költözött családjával Tiszavasváriból Székesfehérvár közelébe. Jelenleg a Belvárosi I. István Középiskola 11. évfolyamos tanulója. Az elődöntőn pedig arról is meggyőzte a zsűrit, hogy tehetséges versmondó. Vörösmarty Mihály: Országháza című verse döntős helyet hozott Csabának.

Mihalek Anna 

 Wass Albert: Üzenet haza című versét szavalta el a fiatal biatorbágyi lány. Anna jelenleg a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium diákja. Elég korán kiderült, hogy a humán tantárgyak közelebb állnak hozzá, ezek közül is kiemelkedik az irodalom.

Szabó Diána 

 A Teleki Blanka Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Programjának tanulója kislány kora óta színésznőnek készül. Szeret szavalni, és kedveli a versek világát. Az elődöntőn Vörösmarty Mihály: A szemek című versét adta elő, ami a döntőbe juttatta a tizedikes gimnazista lányt.

Szilágyi Zsolt
 
 
 Az ifjú versmondó Piliscsabáról, a Páduai Szent Antal Iskola 9. osztályából érkezett a IV. Fehérvári Versünnep színpadára, hogy előadásával rabul ejtse a zsűrit. Petőfi Sándor: Az apostol X. ének költeményét adta elő.
 

Veiger Bettina Anna 

 Horváth István: Tornyot raktam című versével készült Bettina az elődöntőre. A Vasvári Pál Gimnázium 17 éves diákja rajong a versekért, a színházért. Tavaly is szerepelt a véghajrában, és a IV. Fehérvári Versünnep elődöntőjén nyújtott teljesítmény alapján is a döntőbe juttatta a zsűri.

Váradi Imre 

 Szabó Lőrinc: Titi tó című versével készült a tavalyi döntőből is jól ismert Imre a IV. Fehérvári Versünnep elődöntőjére. A Belvárosi I. István Középiskola végzős diákja idén is meghatározó élményekkel gazdagította a hallgatóságot, ez pedig egészen a döntőig repítette a fiatal tehetséget.
 
 

 A „Mentorok”: Csizmadia Gergely, Váradi Eszter Sára, Juhász Illés, Keller János, Kozáry Ferenc, Kricsár Kamill, Láposi Réka, Matuz János, Tűzkő Sándor, Kelemen István és Závodszky Noémi.
 
A IV. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke Kubik Anna Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész. A zsűri tagjai: Szalay Marianna színművész, a Vörösmarty Színház tagja, Varga Sándor újságíró, Bobory Zoltán költő, író, előadóművész, valamint a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében Tornyai Gábor plébános.