Elhunyt Sándorfalvi Sándor festőművész

Elhunyt Sándorfalvi Sándor, a Székesfehérvári Művészek Társaságának alapító tagja. A festőművész képzőművészeti ismeretekre Krivátsy Szücs György budapesti szabadiskolájában, valamint a Pallay József, Áron Nagy Lajos, Ballagó Imre, M. Tóth Sándor által vezetett Székesfehérvári szabadiskolákban tett szert. 1971-ben Alba Regia emlékéremmel jutalmazták. Sándorfalvi Sándor 1953 óta élt Székesfehérváron, 96 éves volt.
2010.01.19. 09:27 |
Elhunyt Sándorfalvi Sándor, a Székesfehérvári Művészek Társaságának alapító tagja. A festőművész képzőművészeti ismeretekre Krivátsy Szücs György budapesti szabadiskolájában, valamint a Pallay József, Áron Nagy Lajos, Ballagó Imre, M. Tóth Sándor által vezetett Székesfehérvári szabadiskolákban tett szert. 1971-ben Alba Regia emlékéremmel jutalmazták. Sándorfalvi Sándor 96 éves volt.
 
Sándorfalvi Sándor 1914-ben született Pencen és 1953 óta élt Székesfehérváron. Nyugdíjazásáig a városi közigazgatás tisztségviselője volt, eközben, évtizedeken át kitartó önképzéssel, szabadiskolák tagjaként sajátította el a festészet tanulható részét, a többit a tehetsége adta hozzá. Így vált idővel a tanítványból mestereivel Áron Nagy Lajossal, Pallay Józseffel, Ballagó Imrével, M. Tóth Istvánnal együtt kiállító művésszé. Számos egyéni kiállításon mutatta be alkotásait, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Székesfehérvári Művészek Társaságának is tagja volt.