Fehérvár Szépe 2007 - A zsűri kiválasztotta a döntő résztvevőit

2007.07.05. 22:06 |
Az ötödik alkalommal megrendezett Fehérvár Szépe Szépségverseny elődöntőjére került sor július 5-én a NOVOTEL Hotelben. A két fordulóból álló megmérettetésen a fürdőruhás bemutatkozás után 30 hölgy maradt, akik közül egyéni beszélgetés alapján választotta ki a zsűri azt a tizenöt lányt, akik bekerültek a döntőbe. Közülük kerül majd ki az idei szépségkirálynő, akit látványos gálaműsor keretében szeptember 1-jén koronáznak meg az ARÉV Sportcsarnokban. Tekintse meg képgalériáinkat: Fürdőruhás; Döntősök

 A Fehérvár Szépe 2007 versenyen a Fejér Megyei Hírlap szépét is megválasztják a közönségszavazatok alapján. A verseny szponzorainak jóvoltából pedig egyik lány sem távozik üres kézzel a versenyről. A döntősökre a nyár folyamán smink- és ruhapróba, fotózás vár. A döntőre való felkészülést augusztus 8-án kezdik meg a lányok a Magma Fitt Központban.

Akiket láthatunk szeptember 1-jén a döntőben:

Berényi Nikoletta (Székesfehérvár), Geszti Alexandra (Seregélyes),  Csuti Anita (Székesfehérvár), Dér Kata Boglárka (Székesfehérvár), Káldi Nikolett (Urhida), Karácsony Melinda (Vereb), Kiss Enikő (Soponya), Kőrösi Ágnes (Székesfehérvár), Major Klára (Székesfehérvár), Tóbiás Nóra (Székesfehérvár), Utry Gyöngyvér (Székesfehérvár), Valla Csilla, Zsilák Kinga (Gárdony), Seres Tímea és Kalmár Réka.

Tekintse meg képgalériáinkat: Fürdőruhás; Döntősök

Szamosi András képei az elődöntőről