Döntőjéhez érkezik a Pesovár Népzenei Verseny

  A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza és a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület közösen rendezi meg a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny döntőjét március 3-án, pénteken 9.30 órától. A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló eseménynek a Fejér Megyei Művelődési Központ ad otthont.
2017.02.28. 09:38 |
 A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza és a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület közösen rendezi meg a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny döntőjét március 3-án, pénteken 9.30 órától. A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló eseménynek a Fejér Megyei Művelődési Központ ad otthont.
A Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny a 2016/2017-es tanévben is egyéni, illetve csoportos népdaléneklésre, muzsikálásra hívott minden tehetséges fiatalt. A diákok előadásai először megyei iskolákban csendültek föl, ahol magyar népzene iránt elkötelezett fiatalok léphettek színpadra: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok. A december óta tartó verseny előválogatóit a folyamatosan emelkedő létszám mellett zenei anyanyelvünk szeretete és tisztelete jellemezte. A kitartó és elkötelezett zsűri tagjai az előválogatók során összesen 180 produkciót hallgattak meg, a bemutatkozók után fejlesztő, személyre szóló értékeléssel és szakmai tanácsokkal látták el az indulókat és felkészítő tanáraikat.
 
A több száz jelentkező közül a végső megmérettetésen mintegy 650 diák állhat majd színpadra, akiket odaadó munkájukkal és a népzene iránt érzett szeretetükkel összesen 42 felkészítő tanár segített a döntőig való eljutásig. A fellépők arany, ezüst és bronz oklevelet nyerhetnek el, emellett számos tárgyjutalom is gazdára talál. A mintegy 30 oktatási intézményből érkező diákok közül kiválasztott győztesek a zsűri – Varró János, Vakler Anna, Maczkó Mária, Juhász Zsófia és Németh István – javaslata alapján a „Tiszán innen, Dunán túl…” Országos Tanulmányi Versenyre jutnak majd tovább.
 
A szervezők nagyon büszkék arra, hogy a fiatal és tehetséges énekesek és zenészek – felkészítő tanáraik segítségével – évről-évre tovább éltetik gyönyörűséges magyar népdalainkat, népzenénket. A verseny öntőjére a szervezők és a résztvevők szeretettel várnak minden népzenerajongót a közönség soraiba!

Kultúra

  1. Új bemutatókra készülnek a színészek a Vörösmarty Színházban

    Zajlik az élet a Vörösmarty Színházban: három előadás próbafolyamata kezdődött el, amelyből kettő – a Jövőre veled ugyanitt és az Isten pénze – a veszprémi Petőfi Színházzal koprodukcióban készül Hargitai Iván rendezésében. A Jóembert keresünk csapata is elkezdte a próbákat, a Brecht-művet Bagó Bertalan állítja színpadra.

    2017.10.20.
  2. Országos amatőr színjátszó találkozó lesz a hétvégén A Szabadművelődés Házában

    A Matolcsi Miklós Kulturális Egyesület rendezésében idén hatodik alkalommal lesz Paál István országos amatőr színjátszó találkozó A Szabadművelődés Házában. Október 21-én és október 22-én az ország számos részéről érkező színjátszó csoport 11 előadással várja az amatőr színjátszás kedvelőit. Az előadások között a szakmai zsűri értékelése is megtekinthető.

    2017.10.20.
  3. Elindult a bejelentkezés az október 29-én nyíló Seuso kiállításra

    Seuso-kincs vándorkiállítás három héten át, október 29-től november 19-éig, naponta reggel 8-tól egészen 22 óráig látogatható és lehetőség van 20 fő feletti csoportoknak időpont foglalásra is. A november 1-jén is nyitva tartó tárlatra a teljes árú jegy 600,- Ft, a diák és nyugdíjas 300,- Ft, szervezett iskolai csoportoknak a belépés díjtalan! Ugyancsak ingyenes a csoportoknak a tárlatvezetés és az iskolásoknak a múzeumpedagógiai foglalkozás.

    2017.10.19.
  4. Hétvégén lesz a Paál István Fesztivál, országos amatőr színjátszó találkozó

    Október 21-22-én, szombaton és vasárnap lesz idén a hagyományos Paál István Fesztivál, országos amatőr színjátszó találkozó A Szabadművelődés Házában. A két napos eseményen az előadások 9 órakor kezdődnek, amelyek között szakmai beszélgetések lesznek. A belépés díjtalan.

    2017.10.19.

Eseménynaptár

2017. Október
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Székesfehérvár Topotéka