Elindult az Alba Aréna engedélyeztetési eljárása

A január 31-i elektronikus feltöltéssel megindult az Alba Aréna terveinek engedélyez- tetési eljárása. Ütemezetten haladnak a székesfehérvári multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok előkészületei. 2019. őszére megnyithatja kapuit az építészeti megjelenésében is különleges, funkcionálisan korszerű és jól üzemeltethető épületkomplexum.
2017.02.14. 18:41 |
A január 31-i elektronikus feltöltéssel megindult az Alba Aréna terveinek engedélyeztetési eljárása. Ütemezetten haladnak a székesfehérvári multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok előkészületei. 2019. őszére megnyithatja kapuit az építészeti megjelenésében is különleges, funkcionálisan korszerű és jól üzemeltethető épületkomplexum.
Mindezt azon a keddi egyeztetésen erősítették meg, amelyen az elkövetkező hónap feladatait beszélték át az Alba Aréna tervezői és Székesfehérvár Önkormányzatának képviselői. Az engedélyezési tervek január 31-i feltöltésével újabb fázisba lépett az Alba Aréna megvalósítása. Ahogy azt a város polgármestere megerősítette: már megérkezett a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatalának függő hatályú határozata, ami jelzi a tervek beadását, az eljárás megindítását. Mindez megerősíti, hogy április elejére már építési engedéllyel rendelkezhet a multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok.
Székesfehérvár számára kiemelt fontosságú az Alba Aréna megépítése, ami természetesen biztosítja majd azt is, hogy az ország legjobb jégkorongcsapata – a Fehérvár AV 19 EBEL-csapata – és legjobb szurkolótábora is megfelelő körülmények közé kerüljön.” – hangsúlyozta Cser-Palkovics András azon a megbeszélésen, amelyen az elkövetkező hónap feladatait egyeztették a tervezőkkel.
„A műszaki tartalmakat és a hatósági előírásokhoz igazodva a terveket sikerült úgy alakítani, hogy közben az építészeti, művészeti elképzelés sem sérült.” – vallja a vezető tervező, így egy építészeti megjelenésében is különleges, funkcionálisan korszerű és jól üzemeltethető épület valósulhat meg Székesfehérváron.
A Modern Városok Program keretében megépülő Alba Aréna nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás. A közel 6000 fő befogadására alkalmas multicsarnok megvalósítása ütemezetten halad, amíg a hatóság az engedélyezést végzi, addig a tervezői csapat is tovább dolgozik. A következő lépés a kiviteli tervek elkészítése, majd a szükséges közbeszerzési eljárások keretében a kivitelezők kiválasztása. Erre – a munkaterület-átadással együtt – még idén szeretnének sort keríteni. a tervek szerint pedig 2019. őszétől pedig már mérkőzéseknek és rendezvényeknek adhat otthont az Alba Aréna.

Városfejlesztés

  1. Győzelem az új arénában

    A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte az elitben szereplő norvég csapatot a székesfehérvári Alba Aréna avató mérkőzésén pénteken. Több ok miatt is nagyon különleges az új épület. Egyrészt mert Fehérvár összes szeretett sportágának helyet tud biztosítani, de koncerteknek, vásároknak, konferenciáknak és egyéb kulturális rendezvényeknek is otthont adhatt.Magyarország - Norvégia 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)

    2024.04.19.
  2. Új helyre kerül a Szent György kút

    Hamarosan elfoglalja új helyét a felújított Szent György kút. Bory Jenő alkotása továbbra is Felsővárosban hirdeti a sárkányölő hős tettét, a restaurálást követően az Illyés ligetet ékesíti majd – adta hírül közösségi oldalán a városrész képviselője, Földi Zoltán.

    2024.04.19.
  3. Új, korszerű gázmotor

    Új gázmotor-generátort állítottak szolgálatba a SZÉPHŐ Zrt. Bakony utcai telephelyén. A tavaly decemberben leszállított berendezés összeállítása, próbaüzeme után immár teljes kapacitással dolgozik a fűtőerőműben, a távhőrendszerbe bekapcsolt fehérvári háztartásokat és intézményeket ellátva.

    2024.04.18.
  4. Fehérvár lett az első

    Ünnepélyes keretek között vette át az Egyensúly Intézet által alapított Településindex-díjat dr. Cser-Palkovics András polgármester szerdán Gödöllőn A jövő települései Magyarországon konferencia keretében. Az Egyensúly Intézet minden évben frissítve teszi közzé településindexét, hogy minden döntéshozó és érdeklődő olvasó számára követhetővé válhasson az egyes magyar települések fejlődésének üteme. 

    2024.04.17.