NépmesePont a Gárdonyiban – 80 milliós támogatást nyert el az intézmény

NépmesePont létrehozására nyert 80 millió forintos pályázati támogatást a Gárdonyi Géza Művelődési Ház. A program keretében többek között műhelyfoglalkozásokra, élőszavas mesemondásra, kompetenciafejlesztő táborokra kerül sor, de az egész család részvételét biztosító programokat is szerveznek majd. A projektbe székesfehérvári és Fejér megyei óvodások ezreit vonják majd be a következő években.
2018.04.03. 15:45 |
NépmesePont a Gárdonyiban – 80 milliós támogatást nyert el az intézmény
Iszkádi Erika, a Gárdonyi Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója elmondta, hogy az elnyert támogatás nagy lehetőség az intézmény életében. Kiemelte, hogy színes programkínálatot állítottak össze és a következő három év folyamán 10 intézménnyel – köztük 8 székesfehérvárival - működnek együtt. A 2021-ig tartó projektben műhelyfoglalkozásokra, élőszavas mesemondásra kerül sor és kompetenciafejlesztő táborokat, valamint pedagógiai workshopokat is szerveznek. A következő három év során mintegy 3000 gyerekhez jutnak el programjaikkal.Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője örömét fejezte ki, hogy az intézménynek sikerült mintegy 80 millió forintot elnyernie a MesePont létrehozására. Kiemelte, hogy szépen formálódik minden „a mese köré” az intézményben, hiszen korábban Adorján Viktor elindította azokat a meseíró pályázatokat, amelyre olyan alkotásokat várnak, amelyek határon innen és túl magyar gyerekek tollából íródnak, tavaly pedig először szerveztek Mesenapot a Gárdonyiban, ami jó eséllyel hagyománnyá válik. Felidézte azt is, hogy egy tavalyi kormánydöntéssel határozat született arról, hogy a kormány közel 90 millió forintot biztosít a Gárdonyi Géza Művelődési Ház felújításának előkészítéséhez, majd ezt követően, egy következő ütemben a beruházás megvalósításához is. Elmondta, hogy a felújítás után a Gárdonyiban kaphat helyet egy önálló székesfehérvári bábszínházi társulat is, amelyre nagy igény lenne a városban.

Törő Gábor országgyűlési képviselő szerint is nagy öröm, hogy a Gárdonyi Géza Művelődési Ház a gyerekek érdekében pályázott és el is nyerte a 80 milliós támogatást. Elmondta, hogy az intézményben komoly munka folyik a gyermeknevelés területén, a NépmesePont projekt pedig nagy sikerrel kecsegtet, hiszen óvodás és kisiskolás korban a legfogékonyabbak a gyerekek arra, hogy a kultúra szeretetét beléjük plántálják.