-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Kiállítás a Bartók Béla téren
A Székesfehérvári Művészek Társasága tárlata is megnyílt a Kortárs Művészeti fesztivál keretében. Az alkotásoknak ezúttal a Bartók Béla tér adott otthont.
2024.05.20. -
Dobozból kitörés
Különleges tárlattal várták a látogatókat a Kortárs Művészeti Fesztivál nyitónapján. Molnár Judit Lilla képzőművész új alkotói sémákat mutatott be tárlatán.
2024.05.20.
Nemzetek kavalkádja a Belvárosban - megkezdődött nemzetközi néptáncfesztivál
A világ különböző pontjairól városunkba érkező táncosok és zenészek igazi fesztivál hangulatot varázsoltak a Fő utcára és a Zichy színpad környékére.
A hagyományoknak megfelelően idén is a résztvevő összes táncegyüttes közös fellépésével indult útjára a fesztivál a Zichy ligeti színpadon.
Baskír Köztársaságból a Folk dance group "Dustar", Bulgáriából a Folk dance group "Zarya", Csehországból a Folklore group "Rosenka", Franciaországból a "Lou Trelus Istres", Görögországból az "Alonaki", Indiából a "Raaga" Cultural Group of Performing Art, Mexikóból pedig a Guijjaro érkezett Fehérvárra.A mexikói Guijjaro néptáncegyüttes vezetője és koreográfusa Jorge Guijarro Martinez professzor, aki azóta is összetartja az együttes működését. Rendszeres fellépői Mexikónak és több külföldi országnak is. Céljuk minél jobban megismerni és megőrizni gyökereiket, valamint világszerte terjeszteni a mexikói kultúrát.
A nyitógála előtt Cser-Palkovics András polgármester megköszönte a vendégegyütteseknek, hogy elhozták kultúrájukat Fehérvárra és megörvendeztetik a Királyi Napok közönségét.
A gálaműsorok, az esti nemzetközi folk estek mellett a a XXIII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon gasztronómiai bemutatók és királyi gyermekjátszók is várják a közönséget.
Augusztus 20-án sem maradunk majd tánc nélkül, a 17 órakor induló Királyok menete után este a nagyszínpadon mutatja be a Táncra magyar gálaműsor keretében közös előadását a Vajdasági Cirkalom Táncegyüttes, az Alba Regia Táncegyüttes, a miskolci Szinva-völgy Táncegyüttes és a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes.