Nem lesz bölcsődei gondozási díj, nem érinti a telekadó 2000 négyzetméter alatt a magánszemélyeket

 Szerdán délelőtt tartotta soros ülését Székesfehérvár MJV Közgyűlése. A képviselők határoztak arról, hogy a városban nem lesz bölcsődei gondozási díj. Megalkották a kerti hulladékok belterületi égetését megtiltó rendeletet és határoztak a telekadó bevezetéséről is, mely a 2000 négyzetméter alatti telek esetén nem érinti a magánszemélyeket. Több önkormányzati óvoda egyesítéséről is döntöttek, azonban az intézmények átalakítása a szülőknek és a gyerekeknek a gyakorlatban nem jelent változást.
Közgyűlés utáni polgármesteri tájékoztató a cikkben!
2012.05.30. 11:25 |
 Szerdán délelőtt tartotta soros ülését Székesfehérvár MJV Közgyűlése. A képviselők határoztak arról, hogy a városban nem lesz bölcsődei gondozási díj. Megalkották a kerti hulladékok belterületi égetését megtiltó rendeletet és határoztak a telekadó bevezetéséről is. Az adó a 2000 négyzetméter alatti telek esetén nem érinti a magánszemélyeket. Több önkormányzati óvoda egyesítéséről is döntöttek, azonban az intézmények átalakítása a szülőknek és a gyerekeknek a gyakorlatban nem jelent változást.
 „A kisgyermekes családok és a munkába állás lehetőségét kereső szülők számára kedvező döntést hozott Székesfehérvár Önkormányzata: városunkban a bölcsődei gondozási díj nem kerül bevezetésre.” – jelentette be dr. Cser-Palkovics András szerdai sajtótájékoztatóján. "Célunk az, hogy a kisgyermekes szülők minél könnyebben munkába állhassanak, ha erre lehetőségük és szándékuk van. A bölcsődei gondozási díj bevezetését ezért elvetettük."
 A polgármester a közgyűlés által hozott határozatokat ismertetve elmondta, hogy júliustól átalakul és igazságosabbá válik a helyi adózás rendszere is: a sportlétesítmények által használt területek építményadója csökken, ugyanakkor bevezetésre kerül a telekadó. Utóbbi célja az ingatlan-spekuláció lehetőségének szűkítésén túl az, hogy azok a földtulajdonosok is kivehessék részüket a helyi közteherviselésből, részt és felelősséget vállalhassanak a város közösségének életében, akik az eddigi adózási szabályozás mellett ezt nem tehették. Az új adónem bevezetése mellett városképi szempontok is szóltak: csökkenhet a hosszú ideig beépítetlen, elhanyagolt telkek száma. A mezőgazdasági műveléssel érintett területek, a zártkertek, valamint a beépített ingatlanokhoz tartozó telekrészek nem lesznek adókötelesek.
 
Ne füstöljük tele a várost - szabályok között a városi égetés
 
 Megalkotta a testület az avar és növényi hulladék nyílttéri égetéséről szóló önkormányzati rendeletetet. Dr. Bóka Viktor jegyző a napirend kapcsán elmondta, hogy belterületen nem lehet égetni a leveleket és a kerti hulladékot, külterületen pedig évente két-két hét áll rendelkezésre ahhoz, hogy égessen valaki. A tervek szerint 2014-től pedig mindenhol tilos lesz mindenhol égetni a zöldhulladékot.
 
A székesfehérvári Palotai úti légszennyezettséget mérő állomás adatai szerint a PM10 szálló por koncentráció az elmúlt években folyamatos növekedést mutat, melyhez jelentős mértékben hozzájárul a város területén tűrt állapotként elfogadott avarégetés is. Az elmúlt két évben több alkalommal kellett a szmogriadó tájékoztatási és riasztási fokozatát is elrendelni Székesfehérváron.
 
A PM10 szálló por koncentrációjának csökkentése érdekében és a lakossági bejelentések, panaszok miatt vált szükségessé új szabályozás bevezetésére. Az avarégetés tilalmával érintett, kommunális hulladékszállításba bevont ingatlanoknál keletkező zöldhulladékot a Depónia Kft. idén májustól kétheti rendszerességgel elszállítja. A kommunális hulladékszállítási közszolgáltatásba be nem vont ingatlanon, külterületeken az avar és növényi hulladék nyílttéri égetése – vasárnap és ünnepnap kivételével - április 1-15. között és október 1-15. között 08.00-10.00 óráig, illetve 16.00-19.00 óráig megengedett. Aki a szabályozást megszegi 50.000.- Ft-ig terjedő helyszíni bírsággal, illetve 150.000.- Ft-ig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható – olvasható a módosított rendeletben. Szigli István önkormányzati képviselő hozzászólásában kifogásolta, hogy nem fokozatosan kerül bevezetésre az égetés tiltása. Véleménye szerint tavasszal és ősszel egy-egy hét erejéig nem kéne tiltani az égetést.
 
LETÖLTHETÕ – a rendelet előterjesztése az avar és növényi hulladék nyílttéri égetéséről

Telekadó – kétezer négyzetméterig mentesség a magánszemélyeknek
 
 Meghatározó változások előtt áll a város az új önkormányzati, államháztartási és közoktatási törvények elfogadásával, a közigazgatási hatáskörök átalakításával és a feladatfinanszírozás bevezetésével. Ezek a küszöbön álló, minden részletében még nem ismert változások várhatóan jelentős forráselvonással is járnak. Ebből adódóan az egyetlen érdemi lehetőséget jelentő, vagyoni típusú adóztatás átgondolt, hatékony és megfelelő szintű forrást biztosító átalakítása szükséges – olvasható az előterjesztésben.
 
 A magánszemélyek mentességet kapnak egy darab, maximum 2000 m2-es beépítetlen telket figyelembe véve az adófizetési kötelezettség alól. Az előzetes felmérések alapján telekadó fizetési kötelezettség körülbelül 300 gazdálkodó szervezetet, és 4-500 magánszemélyt érint a városban. A rendelet megalkotásával biztosított az idei költségvetésben, e címen már szereplő, 150 millió forintos bevételi kötelezettség teljesítése, a jövőre nézve pedig 3-400 millió forintos, évi adóbevétel várható.
 
 A telekadóban van városfejlesztési cél is, hiszen sok olyan foghíjas telek van a városban, melyek rendkívül gondozatlanok – emelte ki a napirend tárgyalásánál a város polgármestere. Mint mondta azoknak akik ezekbe a telkekbe befektettek részt kell vállalniuk a közteherviselésben. Elhangzott, hogy sokan jóval a válság előtt vásároltak földterületeket és azóta ezek elhanyagoltan állnak. A napirend tárgyalásakor Knizse Gyula képviselő kifogásolta, hogy a 35ha-nál nagyobb területtel rendelkező tulajdonosok számára kedvezményt biztosít a rendelet. Továbbá versenyképesség rontónak tartja, hogy a kis- és közepes építőipari vállalkozásokat ellehetetleníti az új adónem. Dr. Mező Balázs képviselő a napirend kapcsán arról beszélt, hogy garanciát szeretne beépíteni a rendeletbe, hogy a lakosság széles köre a későbbiek során se tartozzon a telekadót fizetők közé.

Nem lesz bölcsődei gondozási díj Székesfehérváron
 
 Nem támogatta a képviselőtestület a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló rendelet módosítását. A Polgármesteri Hivatal az előterjesztés előkészítése során megvizsgálta és több változatban is kidolgozta a bölcsődei gondozási díj bevezetésének feltételeit, azonban a bölcsődei ellátást igénybe vevő családok többsége számára ez indokolatlan többletterhet jelentene, a várható bevétel azonban az ellátás költségeihez érdemileg szinte alig járulna hozzá.

 
Megszűnik az Esélyek Háza - Esélyegyenlőségi, Fogyatékos, Család és Önkéntes Házak lesznek helyette
 
 Az Esélyek Háza működtetését elsősorban az állam biztosította évente megkötött támogatási szerződéssel. A Támogatási Szerződés alapján utalt összeg az utóbbi években jelentősen lecsökkent. (2009. évben biztosított havi 1,5 millió Ft-ról 2011. évre havi 0,628 millió Ft-ra, 2012. február 16. napjától pedig már egyáltalán nem finanszírozott.) A Nemzeti Erőforrás Minisztérium tájékoztatása szerint a Szociális, Család- és Ifjúságügyekért felelős Államtitkára megyei szintű, országos hálózat kiépítését kezdte meg. Az így létrejövő Esélyegyenlőségi, Fogyatékos, Család és Önkéntes Házakba szeretnék koncentrálni az adott területeken nyújtható szolgáltatásokat, a rászoruló embereknek, családoknak, fiataloknak. A házat önkormányzati tulajdonú ingatlanban tervezik elhelyezni és a működtetésüket pályázaton kiválasztott civil szervezetek végeznék. A hálózat kiépítésére a 2012. évi költségvetés fejezeti során különítettek el forrást. Cser-Palkovics András polgármester és Knizse Gyula önkormányzati képviselő is köszönetet mondott az Esélyek Háza dolgozóinak áldozatos munkájáért.

Több óvoda egyesül a városban
 
 Több önkormányzati óvoda is egyesül a nyáron: a Felsővárosi Óvoda és az Ybl Miklós Ltp.-i Óvoda, az Árpád Úti Óvoda és a Vízivárosi Óvoda, a Hosszúsétatéri Óvoda és a Tóvárosi Óvoda és a Ligetsori Óvoda és a Palotavárosi Óvoda. Az intézmények átalakítása a szülőknek és a gyerekeknek a gyakorlatban nem jelent változást.

Kamerarendszer lesz a Városi Piacon és az uszodai szekrénysoroknál
 
 A Csitáry G. Emil Uszoda és Strand esetében a pénztár, az öltözőszekrénysor és az úszómesteri pult, a Városi Élelmiszer Piac esetében a terület teljes lefedettségét biztosító kamerarendszer kerül telepítésre. A rendszer automatizált, 72 óráig őrzi, majd automatikusan törli a felvételt. Felügyeletét és működtetését a Városgondnokság Kft. alkalmazásában álló személy fogja végezni. A képviselőtestület tulajdonosi hozzájárulást biztosított a rendszerek telepítéséhez.

Éves beszámolókat fogadtak el a képviselők
 
 A testület elfogadta a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft., a Székesfehérvári Közszolgáltató Nonprofit Kft., a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., a LOGISZTÁR Kft. és a Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. 2011. évi éves beszámolóját is.

Kispályák épülhetnek városszerte
 
 A testület szándéknyilatkozatot fogadott el 12 műfüves kispálya és grund pálya építésére, melynek várhatóan az oktatási intézmények udvarain lesznek. Juhász László önkormányzati képviselő támogatásáról biztosította a tervet azonban kiemelte, hogy a városban két, alacsonyabb osztályú nagypályás labdarúgó csapat is van és kérte, hogy egy nagypálya építésének a lehetőségét se zárja ki a város.