Néked zeng ez a dal - meglepetésműsorral köszöntötték Kneifel Imrét

Többszáz egykori és jelenlegi tanítvány, az Alba Regia Vegyeskar és a Tilinkó zenekar tagjai köszöntötték ma Kneifel Imrét. A Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóját nyugdíjba vonulása alkalmából egy rövid műsorral lepték meg az iskola tanévzáró ünnepségét követően.
2022.06.17. 22:08 |
Néked zeng ez a dal - meglepetésműsorral köszöntötték Kneifel Imrét

Pénteken kora este Kodályos gyermekek és szüleik érkeztek a Béke térre, hogy a hagyományokhoz hűen ünnepség keretében zárják le a 2021/2022-es tanévet.

Kneifel Imre igazgató köszöntőjében értékelte az elmúlt esztendőt, átadta a kitűnően tanuló, valamint a különböző versenyeken szép eredményt elért diákoknak a jutalmakat, majd jó pihenést és tartalmas nyári szünetet kívánva zárta beszédét. A nyugdíjba vonuló igazgató, aki pedagógusként 45. tanévét zárta, ekkor még nem is sejtette, hogy hamarosan megelevenedik a múlt.

Ugyanis ugyanebben az időben, a Béke tér másik oldalán, a játszótéren egyre több egykori kodályos gyülekezett, boldogan üdvözölve rég nem látott barátját, osztálytársát. Több mint százan érkeztek az első hívó szóra, hogy Imre bácsit énekszóval köszöntsék. Mint mondták, ő nem „csak” pedagógus: emberséget, tiszteletet tanultak tőle. Azt, hogyan kell egy közösségben élni, egymásért tenni, megbecsüléssel fordulni a társak felé. „Nemcsak énekre, hanem az életre tanított bennünket!” – mondták. Egy 2014-ben végzett osztály tagjaival beszélgetve megtudtuk azt is, visszaemlékezve az iskolában és az énekkarban töltött évekre, jól tudják alkalmazni saját gyermekeiknél is az odafigyelő, megengedő, de a kellő időben megfelelő szigorúságú nevelést, jó sok humorral fűszerezve. Az egykori diákok, kollégák, zenésztársak az évzáró ünnepség végén zenekari kísérettel előlépve énekelték el az A csitári hegyek alatt…. kezdetű népdalt, majd Kodály Esti dalával köszöntötték az igazgatót, aki igencsak meghatódott.

Kneifel Imre 1993-ban lett a Kodály Zoltán Általános Iskola, majd az intézmény 1996-os, Béke Téri Általános Iskolával történt fúzióját követően az összevont intézmény igazgatója.

Intézményvezetőként zeneszerető, intelligens emberek kinevelését tartotta legfontosabb feladatának, de művészként is részese a város kulturális életének: az Alba Regia Vegyeskar karnagyaként és a Tilinkó zenekar tagjaként is ismert. Az intézmény sokszor került válságos helyzetbe, de végül sikerült olyan utat találni, hogy megmaradjon a kodályi hagyományok őrzőjének.

Igazgatóként stabil tantestületet vezetett, szíve-lelke maga az ének-zene volt. Vezetőként mindig emberséges volt, kollégáit hagyta nyugodtan, csendes közegben dolgozni. Amire kiemelt figyelmet fordított, az a megbecsülés és a tisztelet a gyerekek és a felnőttek iránt egyaránt. Az iskolán túl szívügye volt a Fehérvári Ének kórusfesztivál, valamint a „Szállj elő, zöld ág” néptánccsoportok találkozója. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségében (KÓTA) a Tanácsadó Testület tagjaként képviseli szakmáját.