„Neked munka, nekem álom” – program a fogyatékkal élőkért, Fehérváron is

Országos kezdeményezésként a „Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” - program célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket, a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel. Kedden, Budapesten és 19 megyében rendeztek “álomnapokat”, köztük Székesfehérváron is.
2017.05.30. 12:32 |

A "Neked MUNKA, nekem ÁLOM!" - program egy olyan, a Salva Vita Alapítvány által létrehozott kezdeményezés Magyarországon, amely lehetőséget ad fogyatékos emberek és munkáltatók kötetlen találkozására.

Országosan és Székesfehérváron is kedden rendezték a „Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” - napot. A kezdeményezés célja, hogy 2017-ben legalább 200 fogyatékos ember próbálhassa ki magát 200 különböző munkahelyen. A sikeres találkozásokat felkészített mentorok segítették a helyszíneken. Székesfehérváron 22 fogyatékos résztvevőt vártak munkahelyek, a résztvevők között értelmi-, látás-, hallás és mozgássérültek is voltak.

A Katolikus Karitász, ezen belül a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász együttműködése a programmal abból a meggyőződésből ered, hogy az integráció és befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják.

Turcsiné Molnár Mária munkaügyi tanácsadó elmondta, hogy az Alba Caritas Hungarica keretein belül működött már nyílt munkaerőpiaci közvetítés, ennek tapasztalatait felhasználva működnek most együtt a "Neked MUNKA, nekem ÁLOM!" – programmal.

A szó természete, hogy elszáll. Ami igazán megmarad, az, amit az ember tesz. A cselekedet nyomot hagy az emberekben. Ha jót teszek, erősítem, segítem, a másikat, ezzel bátorítom, felemelem, a javára teszek, akkor megajándékozom. Ezáltal kölcsönösen megajándékozottak leszünk, közösen gazdagodunk. Bár különböző képességeket kaptunk, az emberi méltósága mindenkinek ugyanaz. A mai nap célja, olyan élményt, lelkesedést adni, amely hosszú ideig elkíséri a résztvevőket és még sokáig muníciót ad számukra életük további útján.” - mondta el kedden a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Karitász elnöke, majd valamennyi a programban részt vevő szervezőnek, fogyatékkal élő érdeklődőknek, munkáltatóknak, intézményeknek, személyeknek is megköszönte, hogy „meghallották a hívó szót”.

Az eseményen részt vett Nagy Lajosné, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatója, Magyar László a Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének vezetője, valamint a munkáltatók képviseletében Sturcz Zénó, a Sturcz Autó Kft. ügyvezetője, míg a fogyatékkal élők részéről Poscher Zsolt.

Közélet

  1. Hála Szent Sebestyénnek – fogadalmi mise és közösségi ház szentelés Felsővárosban

    Székesfehérvár 1739 óta emlékezik minden évben január 20-án püspöki szentmisével és búcsúval a város fogadalmára. Az idei szentmisén Spányi Antal püspök annak fontosságáról beszélt, hogy tudjunk megmaradni a hagyományainkban és semmit ne engedjünk el belőlük. A püspök a szentmise után megáldotta a felújított Felsővárosi Közösségi Házat is, ahol a városrész hagyományainak megfelelően forralt borral és fánkkal vendégelték meg az érkezőket.

    2018.01.20.
  2. A 2018-as költségvetés tervezetéről tart Facebook fogadóórát Fehérvár polgármestere

    On-line fogadóórát tart január 23-án, kedden délután, 16 és 18 óra között Székesfehérvár polgármestere. Cser-Palkovics András Facebook-oldalán tette közzé az értesítést, és a 2018-as költségvetés tervezetével kapcsolatban várja a megkereséseket.

    2018.01.20.
  3. Mindent a nyugdíjas szövetkezetekről - tájékoztató fórum lesz a Városházán

    Nyugdíjasok számára hirdetnek fórumot azzal a céllal, hogy a nyugdíjas szövetkezetekben rejlő lehetőségeket, az alakításukhoz és működtetésükhöz szükséges információkat és az eddig szerzett élményeket, tapasztalatokat megosszák az érintettekkel. A rendezvény január 24-én, szerdán 10 órakor kezdődik a Városházán, minden érdeklődőt szeretettel várnak!

    2018.01.20.
  4. Focista, vasutas és kereskedő is volt a 95 esztendős Dimák-Berzétei Ferenc

    Dimák-Berzétei Ferenc 1923-ban született. Aktív évtizedeit Orosházán és Szegeden töltötte, majd nyugdíjba vonulásakor lánya, veje és unokája kérésére Székesfehérvárra költözött feleségével, akivel 65 esztendeig élt boldog házasságban. 95. születésnapján Dimák-Berzétei Ferencet lakókörzetének önkormányzati képviselője, Deák Lajosné köszöntötte pénteken.

    2018.01.19.

Eseménynaptár

2018. Január
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Webkamera


360 Fehérvár

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek