Négy sportág öt bajnokcsapata a Városházán

Az Alba Fehérvár U16 és U18 kosárlabdacsapata, a Diákolimpia országos döntőjét megnyerő Tóvárosi Általános Iskolás labdarúgócsapata, a sikeresen szerepelt U13-as diákröplabdások a Felsővárosi Általános Iskolából, valamint a Magyar bajnok U16 lány rögbicsapat tagjai látogattak szerdán délután a Városházára. A gyerekeknek Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere gratulált a szép eredményekhez.
2018.05.30. 17:39 |
Négy sportág öt bajnokcsapata a Városházán

Nagy öröm, hogy néhány nappal egy felnőtt foci bajnoki cím után diákokat köszönthetünk a Városházán és gratulálhatunk nekik – mondta Cser-Palkovics András polgármester.

A város sportélete kiemelkedő, nem csak a felnőttek esetében, hanem a legkisebbektől a tinédzserekig is. Szívből gratulálok mindenkinek az eredményekhez, azoknak az edzőknek, testnevelő tanároknak is, akik ezt segítették és mindenkinek, aki bármit is tett a gyerekek sportsikereiért. Néha azonban az eredménynél is fontosabb, hogy a városban úgy nőjenek fel a fiatalok, hogy tudják, mit tesz a sport hozzá az életükhöz. Kívánom, hogy ezek a sikerek szép emlékként vigyék tovább a fiatalok!” - mondta Fehérvár polgármestere.

Fantasztikus szezont zárt az Alba Fehérvár fiú utánpótlásnevelő-bázisa. Minden mérkőzést megnyerve lett bajnok az U18-as együttese a junior kosárlabda-bajnokság nyolcas döntőjében: a Honvéd, a Pécs és a Falco után a fináléban a Debrecen ellen győztek a székesfehérváriak. Majd az U-16-os korosztály csapata is megnyerte a bajnokságot: a döntő egyértelmű csoportmeccsei után a fináléban szoros csatában győzték le a Vasas Akadémia együttesét. A fenti sikereket egészíti ki, hogy az egyesület U16-os és U20-as csapata is bejutott az Európai Ifjúsági Kosárlabda liga (EYBL) közép-európai szuperdöntőjébe.

Országos Mini Bajnokságot nyert a Fésüs Röplabda Akadémia U13-as korosztályú fiúcsapata, a szegedi fináléban veretlenül megelőzve a riválisokat: az érdi Delta után a két kecskeméti röplabdaklubbal folytatott mérkőzéseken is ők bizonyultak jobbnak.

Tóvárosi aranyéremmel zárult a labdarúgó diákolimpia: a II. korcsoportban több mint 700 csapat versenyzett, a döntőig eljutni is nagyszerű teljesítmény volt, ahol a budapesti XIII. kerületi Hegedüs Géza Általános Iskolát és a békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolát előzte meg a dobogón a székesfehérvári csapat.

Magyar bajnokok lett tavasszal a Fehérvár Rugby Club U16-os lányai: az utolsó fordulóban veretlenül mérkőztek Velence, Esztergom, végül pedig Tárnok csapatával.