Testről és lélekről - februári vetítések a Barátság moziban

A legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről iránt rendületlenül nagy az érdeklődés. Februárban még három alkalommal - február 13-án, 19-én és 27-én - láthatjuk Enyedi Ildikó filmjét a Barátság moziban.
2018.02.13. 08:01 |
Testről és lélekről - februári vetítések a Barátság moziban

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös Vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett.

Vetítések a Barátság moziban: 
Február 13., kedd 18 óra 
Február 19., hétfő 20 óra 
Február 27., kedd 18 óra

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első filmfőszerepe. A férfi főszereplő pedig egy igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin. A film operatőre Herbai Máté (Nyomozó, Utolsó idők, Kút). 

A film az Inforg-M&M Film gyártásában készült, a producerek Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Születésnap, Csak a szél, Csicska), Muhi András (az Inforg Stúdió alapítója és vezetője, több mint 25 játékfilm (Rengeteg, Bab Aziz, The World is Big…, Womb, Csak a szél) és 100-nál több kisfilm producere, valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliomösvény).