-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Esélyegyenlőség - változások a szociális ellátó rendszerben
A Fogyatékkal Élők Nemzetközi Évének zárásaként szakmai beszélgetést rendeztek a Viktória Rehabilitációs Központban, Mit adott az elmúlt év a fogyatékosoknak címmel. A beszélgetésen jelen volt Farkas Jácint az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal kormánybiztosa is.
A Fogyatékkal Élők Nemzetközi Évének zárásaként szakmai beszélgetést rendeztek a Viktória Rehabilitációs Központban, Mit adott az elmúlt év a fogyatékosoknak címmel. A beszélgetésen jelen volt Farkas Jácint az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal kormánybiztosa is.
Nagyobb állami szerepvállalásra, illetve nagyobb összefogásra lenne szükség a fogyatékkal élők esetében, mondta Horváth Klára a Viktória Rehabilitációs Központ vezetője. Farkas Jácint fogyatékosügyi miniszteri biztos a támogatói szolgálat kibővítését, a kistérségi összefogást és a közlekedési támogatást emelte ki, ugyanis a szociális ellátó rendszerben változások várhatóak és az EU csatlakozás is változást hozhat a fogyatékkal élők támogatásában. A fogyatékkal élők évében 2003-ban elindultak, illetve folytatódtak programok, amik könnyebbé tehetik az életet azonban ennél sokkal többet lehet tenni mondja Horváth Klára. Székesfehérváron az országos viszonyokhoz képest többet tesz az önkormányzat is a mozgássérültek esélyegyenlőségét illetően: jól halad az akadálymentesítési program illetve a tervezett építkezések esetében is kikérik már a 4400 tagot számláló Fejér Megyei Mozgássérültek egyesületének véleményét is.