-
Parkőrök Fehérváron
A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységébe a parkőri szolgálatot. Több helyszínen: a Zichy ligetben, a Rózsaligetben, a Jávor Ottó téren, továbbá a Halesz parkban, valamint a Palotavárosi szabadidőparkban, váltott műszakban összesen hat ember dolgozik parkőrként.
2024.05.17. -
Segítség az induláshoz
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba.
2024.05.17. -
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16.
Művészkorzó lesz idén augusztus 19-én az Öreghegyen
Idén is vendégül látja Öreghegy a fehérváriakat a romantikus Bory-vár tövében augusztus 19-én, szerdán: Szent István ünnepének „előestéjén” szórakoztató programok várják a vendégeket.
2020.08.07. 06:56 |
Programok:
15.45 Nagy Benedek: A szőlőműves című szobrának megkoszorúzása a Noé-hegyi Szent István Borrend részvételével (Fiskális út – Pozsonyi út körforgalom)
16.00 Főnix Rock and Roll SE, Felicita KTSE (Bory tér)
17.00 Borlovagrendek bemutatkozása, műsora (Bory tér)
17.15 Polgármesteri köszöntő, az új kenyér megszentelése és boráldás (Bory tér)
17.30 Borrendi avatás a Köfém Nyugdíjasklub Férfikara részvételével (Bory tér)
18.00 Váradi Eszter Sára és Füredi Nikolett (Bory tér)
A programot a Sub Rosa Régizenei Együttes utcazenéje zárja
16.00–19.00 óra között: gyerekprogramok a Bory téren