-
Elfogták a rongálót
Szeptember 17-ről 18-ára virradó éjszaka gyújtogatott valaki a belvárosban, előbb négy fém szemetes tartalmát, majd a Liszt Ferenc utcai fagyizó előtti egyik napernyőt gyújtotta fel. A tüzet a kiérkező tűzoltók eloltották, az elkövetőt pedig a Közterület-felügyelet kamerarendszerének segítségével a járőrök fél órán belül elfogták.
2024.09.18. -
Autótűz a reggeli csúcsban
Menet közben gyulladt ki egy autó Székesfehérváron, a Kadocsa utca és a Budai út kereszteződésében. Fejér vármegye tűzoltóit idén már 54 alkalommal riasztották olyan tűzesetekhez, ahol valamilyen jármű gyulladt ki. Ezek közül 37 esetben személygépkocsi, 8 helyszínen teherautó kapott lángra.
2024.09.12. -
Börtönbe vitték a zsaruk
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai 2024. szeptember 11-én reggel Székesfehérváron, a Tóvárosban fogták el azt az 50 éves férfit, aki ellen a Székesfehérvári Törvényszék két körözést adott ki, mivel testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt jogerősen kiszabott, összesen több mint hat év szabadságvesztés letöltését nem kezdte meg. A rendőrök az elfogását követően büntetés-végrehajtási intézetbe szállították az elítéltet.
2024.09.11. -
Börtön szemétlerakásért
A Székesfehérvári Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy székesfehérvári építési területről veszélyes hulladékot is tartalmazó hulladékot szállított el és rakott le külterületen engedély nélkül.
2024.09.05.
Műszaki hiba okozhatta a vasárnapi sárkányrepülő-balesetet
Székesfehérvár mellett, a börgöndi repülőtér közelében vasárnap este zuhant le egy motoros sárkányrepülő. A balesetben két ember meghalt. Az M1 tudósítása szerint egy 17 éves fiatal lány és oktatója, egy középkorú férfi vesztette életét.
Sziládi Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke azt mondta: kizártnak tartja, hogy emberi mulasztás történt. Elmondta, hogy a sárkányrepülő főtartója - egy alumíniumcső, ami acélsodronnyal is biztosítva van - elszakadt, ráadásul egy olyan helyen, ahol egyébként semmilyen igénybevételnek nincs kitéve. Most ezt a főtartót vizsgálják részletesen, s ennek eredménye alapján derülhet ki, mi okozta a balesetet - fejtette ki az egyesület elnöke, hozzátéve: most úgy tűnik, 99 százalék, hogy műszaki hiba történt.
A sárkányrepülő szárnyát a roncstól nagyjából 300 méterre találták meg a tűzoltók, így nem kizárt, hogy az még a becsapódás előtt leszakadt. A balesetet szenvedett sárkányrepülő magyar fejlesztésű volt, Egerben gyártották - számolt be az M1, hozzátéve: amíg a nyomozás tart, addig a cég részéről senki nem akart nyilatkozni.
Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1-nek azt mondta: a székesfehérvári rendőrkapitányság légi közlekedés veszélyeztetése bűntett miatt indított büntetőeljárást. A baleset körülményeit még vizsgálják.