Munkaruházat beszerzésére vár ajánlatokat a Városgondnokság
-
Segítség az induláshoz – bérlakással segítik Dávid kilépését az életbe
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba, amit dr. Cser-Palkovics András polgármester, Mészáros Attila alpolgármester és Bozai István városgondnok adott át neki.
2024.05.17. -
Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? – rajzpályázatot rendezett a Kríziskezelő Központ
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Idén is virágba borul Székesfehérvár Belvárosa a pünkösdi hétvégére
Idén ismét virágkompozíciókat csodálhatunk a belvárosban Pünkösd alkalmából: az Országalma és a Szent István-emlékjel közötti részen hat virágbolt fogja színes-illatos növényekkel elárasztani a belvárost. A Pünkösdi Virágálom május 17-én, pénteken 17:30-kor megnyitó műsorral kezdődik: népdalok, néptáncosai, és galambröptetés lesz a Városház téren.
2024.05.17. -
A dobogóért játszanak - az Alba pénteken a Vidi szombaton lép pályára
Mind az Arconic-Alba Fehérvár, mind a Fehérvár FC a dobogós helyezésért játszik a hétvégén. Ha a kosarasok nyernek a Zalaegerszeg ellen péntek este, övék a bronzérem, a Fehérvár FC pedig akár a második helyet is megcsípheti az OTP Bank Ligában. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András közösségi oldalán is mindenkit arra buzdít, látogassanak ki a stadionba és buzdítsák a csapatokat!
2024.05.17.
-
Virágos Székesfehérvár 2024 – elkezdődött a virágcsomagok kiosztása
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház a Sirtaki Tánccsoporttal szombaton a VOKE Művelődési Házban
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai – újabb városismereti séta indul szombaton a Belvárosban
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
Gálahangverseny keretében adták át a Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjakat
Zimber Ferencné óvodapedagógus, Csikós-Árky Brigitta ének-zene tanár és Oláhné Nagy Klára zongoratanár kapta a Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjat idén. A gálahangverseny keretében rendezett szerda esti díjátadón a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium növendékei, a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium tanulói, a Zentai Úti Általános Iskola kórusa, valamint a hosszúsétatéri óvodások köszöntötték a díjazottakat.
2024.05.16.