-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
A játék fiatalít! - Moskovszky-konferenciát szervez a Játékmúzeum októberben
Hetedeik alkalommal szervez tudományos konferenciát Moskovszky Éva játékkutató és kultúrtörténész emlékére a Szent István Király Múzeum és az önkormányzat.
A játék fiatalít! – az idei szimpózium címe arra utal, hogy szeretnének lehetőséget biztosítani fiatal kutatók számára tudományos eredményeik bemutatására, illetve személyes és szakmai kapcsolatok és együttműködések kiépítésére. Olyan 40 év alatti kutatók jelentkezését várják, akiknek tudományos érdeklődése a játék – akár mint játékszer, vagy akár mint tevékenység, módszer – témaköréhez kapcsolódik, tudományterülettől függetlenül.
A jelentkezéseket május 3-ig kell elküldeni a nagy.veronika@szikm.hu e-mail címre, az előadó nevének, munkahelyének megjelölése mellett egy rövid (legfeljebb 1500 karakteres) absztrakttal és az előadás címével együtt.
A konferencia apropóján játékra hívja az érdeklődőket a Játékmúzeum: május végéig arra lehet szavazni az intézmény közösségi oldalán, hogy egy hóbortos fiút vagy a büszke „autóversenyzőket” ábrázoló fotó szerepeljen a konferencia meghívóján.
A szimpóziumnak a Hetedhét Játékmúzeum – Moskovszky és Réber Gyűjtemény ad otthont 2021. október 18-án.