-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Módosul a Nyitott Tornatermek programja decemberben
Az alább felsorolt nyitott tornatermes lehetőségeken csak az a 12 év feletti személy vehet részt, aki a helyszíneken az iskola portásánál fényképes igazolvánnyal tudja igazolni magát. Fontos továbbá, hogy a pihenő – mozgást nem végző – személyeknek kötelezően maszkot kell viselniük.
Jelentkezni érkezési sorrendben a megadott helyszíneken a meghatározott időben lehet. A pályákra a helyszínen felvett tiszta talpú sportcipőben vagy tornacipőben lehet belépni, a sporteszközöket (pl. asztalitenisz ütőt) a résztvevőknek maguknak kell biztosítaniuk. Minden résztvevő a saját felelősségére vesz részt a sportolási lehetőségeken.
A 2021.december 1-től 2021. december 21-ig érvényes program:
HÉTFŐ
17.00-19.00 FLOORBALL Munkácsy Mihály Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10.)
17.00-19.00 TOLLASLABDÁZÁS Árpád Technikum tornaterme Bejárat: az iskola főbejáratán (Szfvárr, Seregélyesi út 88.-90.)
18.30-20.00 RÖPLABDA Bugát Pál Technikum tornatermében Bejárat: az iskola főbejáratán (Székesfehérvár, Gyümölcs utca 15.)
19.00-20.30 TOLLASLABDÁZÁS Tóparti Gimnázium (Szfvár, Fürdősor 5.) Bejárat: a főbejáraton
20.30-21.30 TOLLASLABDÁZÁS 6 pályán, egész teremben (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor 5.) Bejárat: a főbejáraton
KEDD
19.00-20.30 TOLLASLABDÁZÁS 3 pályán, ½ tornateremben Tóparti Gimnázium (Szfvár, Fürdősor 5.) Bejárat: a főbejáraton
19.00-21.00 TOLLASLABDÁZÁS Vasvári Pál Általános Iskola teljes tornatermében (Székesfehérvár, György Oszkár tér 3.)
20.00-21.30 TOLLASLABDÁZÁS Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai tornatermében (Székesfehérvár, Sziget utca 1.)
20.30-21.30 TOLLASLABDÁZÁS Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor 5.) Bejárat: a főbejáraton
SZERDA
17.00-19.00 FLOORBALL Munkácsy Mihály Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10.)
17.00-19.00 TOLLASLABDÁZÁS Árpád Technikum tornaterme Bejárat: az iskola főbejáratán (Szfvár, Seregélyesi út 88.-90.)
19.00-21.30 TOLLASLABDÁZÁS 6 pályán, egész teremben (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor 5.) Bejárat: a főbejáraton
CSÜTÖRTÖK
18.30-20.00 RÖPLABDA (12 évesektől Bugát Pál Technikum egész tornatermében (Szfvár, Gyümölcs u. 15. )
19.00-20.30 TOLLASLABDÁZÁS Tóparti Gimnázium (Szfvár, Fürdősor 5.) Bejárat: a főbejáraton
19.00-21.00 TOLLASLABDÁZÁS Vasvári Pál Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, György Oszkár tér 3.)
20.30-21.30 TOLLASLABDÁZÁS 6 pályán, egész teremben (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor 5.) Bejárat: a főbejáraton
PÉNTEK
17.00-20.00 TEKÉZÉS 4 pályán, az egész tekecsarnokban (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül, a helyszínen felvett tiszta talpú sportcipőben lehet csak tekézni !) KÖFÉM S.C. TEKECSARNOKA (Székesfehérvár, Titeli utca felöli tekecsarnok főbejáratán)
19.00-20.00 TOLLASLABDÁZÁS 3 pályán, egész teremben (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Kossuth Lajos Általános Iskola (nagy) tornatermében: (Szfvár, Pozsonyi út 99.) Bejárat az udvar felöl a tornatermi oldalsó bejáraton
19.00-21.00 TOLLASLABDÁZÁS 4 pályán, egész teremben (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Vasvári Pál Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, György Oszkár tér 3.)
19.00-21.30 TOLLASLABDÁZÁS 6 pályán, egész teremben (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor 5.) B Bejárat: a főbejáraton
20.00-21.30 TOLLASLABDÁZÁS 4 pályán, egész teremben (12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai tornatermében (Székesfehérvár, Sziget utca 1.)
20.00-21.45 ASZTALITENISZ 12 asztalon, egész teremben 12 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Németh László Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Salétrom utca 4-6.) Bejárat a főbejáraton
SZOMBAT
09.00-10.00 TEREMLABDARÚGÁS (12-14 éves korig, fiúknak ajánlott) tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni!
Kossuth Lajos Általános Iskola (nagy) tornatermében: (Szfvár, Pozsonyi út 99.) Bejárat az udvar felöl a tornatermi oldalsó ajtón
09.00-12.00 TEREMLABDARÚGÁS (12 éves kortól, fiúknak ajánlott) tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni!
Vörösmarty Mihály Technikum tornatermében (Székesfehérvár, Balatoni út 143.) Bejárat az udvar felöl!
09.00-12.00 KOSÁRLABDÁZÁS (12 éves kortól ajánlott) nemre való tekintet nélkül, tiszta talpú cipőben lehet csak kosarazni!
Vasvári Pál Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, György Oszkár tér 3.)
10.00-12.00 TEREMLABDARÚGÁS (14 éves kortól, fiúknak ajánlott) tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni!
Kossuth Lajos Általános Iskola (nagy) tornatermében: (Szfvár, Pozsonyi út 99.) Bejárat az udvar felöl a tornatermi oldalsó ajtón
VASÁRNAP
09.00-12.00 KOSÁRLABDÁZÁS (12 éves kortól ajánlott) nemre való tekintet nélkül, tiszta talpú cipőben lehet csak kosarazni!
Ezredéves Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár, Havranek J. út 4.) a Móri út felöli tornatermi bejáraton)
14.00-17.00 TEREMLABDARÚGÁS (12 éves kortól fiúknak ajánlott) tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni! (Bejárat: a sportpályák felől, a tornaterem hátsó bejáratán !) Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tornatermében (Székesfehérvár, Seregélyesi út 88.-90.)