-
Vasárnap játszik a Vidi
A labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti, 32. fordulójában eldőlhet, mely csapatok végeznek dobogón a bajnok Fradi mögött, és akár meglehet a második, illetve harmadik helyezett is. A Fehérvár FC vasárnap Debrecenbe látogat, a meccs 19:30-kor kezdődik.
2024.05.10. -
Feljutott a DKKA
A döntő harmadik mérkőzésére csordultig megtelt az MKOSZ Edzőközpontja a Csónakázó-tó partján, még a plusz székek, padok is gazdára találtak. A 3-0-lal megnyert döntő azt jelenti, hogy a Dávid Kornél KA felnőtt férfi csapata egyenes ágon feljutott a Piros csoportba, és ősszel már a másodosztályban szállhat ringbe. Dávid Kornél KA – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 77-72 (20-20, 24-19, 16-21, 17-12)
2024.05.09. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Mínusz húszról felállva, hosszabbításban verte az Alba Fehérvárt a Paks
Atomerőmű-Arconic-Alba Fehérvár h. u.: 93-84 (13-25, 17-13, 25-14, 25-28, 11-4)
Atomerőmű SE: Edwin 13/3, Frank -, Grubor 3/3, Eilingsfeld 19/6, Atkinson 21. Cserék: Kovács 18, Green 17/6, Pajor -, Taiwo 2, Gulyás -. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
Alba Fehérvár: Somogyi 14/3, Takács 3/3, DeCosey 18/6, Ford 11/3, Philmore 9. Cserék: Vojvoda 15/9, Pongó 10, Balsay -, Kemp 4. Vezetőedző: Matthias Zollner
Atkinson nemcsak a mérkőzés, hanem a szezon első kosarát is szerezte egyben, de Somogyi és Ford révén hamar fordított az Alba (2-4), aztán Vojvoda jó triplájával átlépte a tízet is a különbség, Green távolról hamar válaszolt (9-17), majd a "helyzet fokozódott" (9-21). Sikerült visszaküzdenie tíz alá magát a Paksnak, de a negyed zárása plusz 10 volt az Albának. 13-25. A második 10 percben a húszat súrolta alulról a differencia, (15-33), sőt, DeCosey újabb kosarával át is lépte a húszat a különbség. Edwin viszont gyorsan berámolt öt pontot, majd Green tett hozzá kettőt, ezúttal Matthias Zollner kért időt (22-36). A félidő előtt még mindkét csapatnak volt próbálkozása, de nem ment be egyik sem, 30-38-cal mehettek nagy szünetre a felek. 30-38.
A második félidő elején, feljött ötre a Paks (34-39), majd már csak három volt közte, újra nyílt volt a találkozó (36-39), majd hazai vezetéssel kezdődhetett a záró 10 perc. A záró 10 percben felváltva vezettek a csapatok, úgy tűnt, hogy nyer a Paks, de Philmore az utolsó másodpercben elsüllyesztett egy középtávolit, jöhetett a hosszabbítás, 80-80.
A ráadást egy Eilingsfeld trojka nyitotta, DeCosey duplája folytatta (83-82). Egy kisebb gólcsend következett, amit Atkinson visszatett támadó lepattanója tört meg, időt kértek a vendégek (87-82). Nem tudott gyűrűbe találni az Alba, Kovács büntetett a túloldalon, innen pedig már nem volt visszaút. Az Atomerőmű SE óriási küzdelemben, mínusz húszról felállva, hosszabbításban győzte le a Székesfehérvárt. 93-84.
Forrás: BB1