-
Pünkösdi Virágálom
Idén ismét virágkompozíciókat csodálhatunk a belvárosban Pünkösd alkalmából: az Országalma és a Szent István-emlékjel közötti részen hat virágbolt fogja színes-illatos növényekkel elárasztani a belvárost. A Pünkösdi Virágálom május 17-én, pénteken 17:30-kor megnyitó műsorral kezdődik: népdalok, néptáncosai, és galambröptetés lesz a Városház téren.
2024.05.13. -
INTRO/VÉNA
Az improvizáció és a lírai festőiség találkozik Szabó Noémi festőművész INTRO/VÉNA című tárlatában, mely a festészet és a tánc egységét mutatja be. A kiállítást május 14-én, kedden 18.00 órakor nyitják meg a Kortárs Művészeti Fesztiválhoz kapcsolódva.
2024.05.13. -
Nemzetközi kórustalálkozó
Idén is megrendezték a Székesfehérváron a Nemzetközi Kórustalálkozót. A megmétrettetésen a hazaiak mellett a Felvidékről is érkezett kórus.
2024.05.13. -
Emlékhelyek napja Fehérváron
Lovagi táborral, középkori zenével és kézműves foglalkozásokkal is várták egyebek mellett a kilátógatókat az Emlékhelyek napján, Fehérváron.
2024.05.13.
Minőségi, értéket közvetítő programok az I. Székesfehérvári Zsidó Napokon
A program ünnepélyes megnyitója december 6-án, csütörtökön a Városháza Dísztermében lesz, ahol 19:30-kor a Jávori Ferenc „Fegya” vezette Budapest Klezmer Band különleges élményt ígérő koncertjét hallhatjuk. December 7-én, pénteken a gasztronómia iránt fogékony közönség 17 órától nyitott szombatfogadáson vehet részt a Székesfehérvári Zsidó Hitközség termében (Várkörút 19.). Az érdeklődők megkóstolhatják a hanukai fánkot, a forralt bort és más, igazi zsidó finomságot Fűszeres Bodrogi Eszter kalauzolása mellett.
A négy napos rendezvénysorozaton lesznek koncertek, gyermekeknek szóló előadások, a résztvevők bejárhatják a koronázó város zsidó emlékeit és igazi zsidó ételeket kóstolhatnak.
December 8-án, szombaton 11 órakor Bíró Eszter koncertjét a gyerekes családok figyelmébe ajánljuk: a Mikulásváró és hanukai zenés ábécé a gyerekeknek és a felnőtteknek is jó szórakozást ígér a Hiemer-ház Báltermében. 19 órától ugyanitt Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi estjét rendezik meg: a Pianissimo! duó a Szomorú vasárnap című dalával világhírűvé vált Seress Rezső munkásságát idézik meg. December 9-én, vasárnap 11 órakor Gergely Anna múzeológus vezetésével történelmi séta indul a volt zsinagóga emléktáblájától, Székesfehérvár zsidó emlékeit fedezik fel a résztvevők, jelentkezni az esemeny@mazsihisz.hu címen lehet. 15 órakor ünnepi koncert kezdődik a Hiemer-ház Báltermében, az erre alkalomra összeállított előadáson musical- és operettslágerek, zsidó liturgikus dalok, valamint más, világszerte ismert zeneszámok szólalnak meg a Norman Brody amerikai főkántor, a szintén az Egyesült Államokban élő Lakatos György és Nógrádi Gergely budapesti főkántor előadásában. Zongorán közreműködik Teszter Nelli. A nap és a programsorozat záróakkordja a korábban már említett Debrecen Dixiland Jazz Band koncertje, amelyet Stílusok találkozása címmel hallhatnak a Városház téri Adventi színpadon 19 órai kezdettel.
"Fontos napok elé néz a város, hiszen kiemelkedő jelentőségű az a kulturális programsorozat, aminek megrendezésére első alkalommal kerül sor Székesfehérváron. Azért is hangsúlyozzuk ezt az első alkalmat, mert szeretnénk, ha visszatérő hagyomány alakulna ki belőle." - mondta el Székesfehérvár polgármestere a kulturális fesztiválról.
"Székesfehérvár kultúrájára, történelmére méltán büszke város, amelyik szeretné erősíteni, gazdagítani kulturális életét minőségi, értékeket közvetítő programokkal." - fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester.
"A kultúra a lokálpatriótizmus erősítésének eszköze, az összefogás képességét erősíti és fontos az is, hogy különböző kulturális értékekkel megismertessük az erre nyitott embereket." - tette hozzá a polgármester, aki kiemelte, hogy a békés egymás mellett élés egymás tiszteletét, jobb megismerését is jelenti.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a rendezvény logóját elemezve kiemelte, hogy ott van rajta az egykori székesfehérvári zsinagóga sziluettje, amelyik a Dohány utcai zsinagógára hasonlított és 1946-ban kellett lebontani a romos épületet.
Heisler András szerint az I. Székesfehérvári Zsidó Napok logója az egymásra épülés és az egymásba kapaszkodás fontosságát hangsúlyozza.
Kiemelte, hogy a MAZSIHISZ a változó világra nyitott zsidóságot szeretné képviselni. "A változó világ és a nyitottság megtestesül ezekben a rendezvényekben, hiszen a Székesfehérvári Zsidó Napok a zsidók és nem zsidók együttműködéséről, a közös kultúráról és azokról az értékekről szól, amit együtt alkottunk." - tette hozzá Heisler András.