-
Fehérvár épületei
Közel száz alkotás érkezett be a WERT Értékmentők Egyesület által első alkalommal meghirdetett amatőr fotópályázatra. A Fehérvár épületei témakörben született képeket amatőr és profi fotósok készítették, majd a négytagú zsűri döntését követően a legjobb 30 pályaműből nyílt meg szerdán délután a Vörösmarty Színházban a kiállítás.
2024.05.15. -
Kortárs Fesztivál 2024.
Zene, tánc és irodalom, kiállítások, workshopok, és persze a Jam-Bory-Vár színes programja – változatos, tartalmas programkínálat várja a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál (KMF) vendégeit május 17. és 19. között a Csónakázó-tó partján és a belvárosban, a Bartók Béla téren, egy héttel később pedig a Bory-várban.
2024.05.15. -
Nyitott műtermek
Nyitott műtermek program indult a Felsővárosi Alkotóházban. A kezdeményezés keretében az érdeklődők megtekinthetik a Székesfehérvári Művészek Társaságának 4 művészének alkotófolyamatait.
2024.05.15. -
A bűn nyomában
Újabb érdekes előadásnak adott otthont az Európa Klub. Magony Imre a kiegyezés kori Székesfehérvár bűnügyi krónikáját tárta az olvasók elé.
2024.05.15.
"Minden ember jónak született” - szombaton volt az első adventi találkozó Vízivárosban
A kedves műsorok mellett sütemények, meleg tea és kézműveskedés tették meghitté a karácsonyváró rendezvényt.
Az egykori történelmi Vízivárost alkotó választókörzetek összefogásában rendezik meg évről évre a Vízivárosi Advent programsorozatot: a ’3 testvérkörzet, 4 testvérváros – Nagy család, nagy öröm’ szlogennel – a résztvevők ünnepváró szokásaival és hagyományos süteményeivel.
„A hit szüli a csodát, és nem a csoda a hitet.”
Deák Lajosné önkormányzati képviselő köszöntőjében a hála és a köszönet szavait tolmácsolta minden résztvevőnek. Tornyai Gábor plébános azt fogalmazta meg, hogy milyen fontos csendben is lenni a beszélgetésekkor – hogy igazán meg tudjuk hallani, amit a velünk szemben álló mondani akar nekünk: „Találjuk meg a csendnek a helyét a hétköznapi találkozásainkban!”
Advent első gyertyájának meggyújtását követően a Hétpettyes óvodások léptek színpadra: jókívánságaikkal és verseikkel felöltöztették a karácsonyfát, és megidézték a karácsonyi időszak fontos szimbólumait is. A szeretet nyelvén című műsorral a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon lakói kedveskedtek a közönségnek. Felléptek még a Nefelejcs úti ovisok és a Hétvezér, a Kossuth Lajos valamint a Széna téri Iskola kisdiákjai.