Mezei futás a Palotavárosi tavaknál - április 5-én lesz a megyei döntő

Kedden délután a Palotavárosi tavaknál rendezték a tanév Városi Atlétika Mezei Futás Diákolimpia döntőjét – idén is több száz gyerek részvételével. A versenyen három korcsoportban indulhattak a fiúk és a lányok, akik közül a legjobbak a megyei döntőben, április 5-én állhatnak rajthoz.
2018.03.27. 16:12 |
Mezei futás a Palotavárosi tavaknál - április 5-én lesz a megyei döntő
Hagyományosan a Palotavárosi tavaknál rendezték kedden délután a Városi Atlétika Mezei Futás Diákolimpia döntőjét, több száz ifjú atléta részvételével.
Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a versenyzőket, és megköszönte a diákoknak, hogy a szeles idő ellenére ilyen sokan neveztek a megmérettetésre. Köszönetet mondott a felkészítő tanároknak és a kísérőknek, majd balesetmentes és eredményes versenyzést kívánt a délutánhoz. A gyerekek három korcsoportban mérték össze gyorsaságukat, a lányok és a fiúk külön futamokban indultak: a korcsoportoknak megfelelően a lányoknak másfél, két, valamint 2,5 kilométert, a fiúknak pedig két, 2,5, illetve négy kilométert kellett lefutniuk. A legjobbak a megyei döntőben szintén a Palotavárosi tavaknál képviselik majd a város diákjait április 5-én, csütörtökön.