-
Fehérvár épületei
Közel száz alkotás érkezett be a WERT Értékmentők Egyesület által első alkalommal meghirdetett amatőr fotópályázatra. A Fehérvár épületei témakörben született képeket amatőr és profi fotósok készítették, majd a négytagú zsűri döntését követően a legjobb 30 pályaműből nyílt meg szerdán délután a Vörösmarty Színházban a kiállítás.
2024.05.15. -
Kortárs Fesztivál 2024.
Zene, tánc és irodalom, kiállítások, workshopok, és persze a Jam-Bory-Vár színes programja – változatos, tartalmas programkínálat várja a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál (KMF) vendégeit május 17. és 19. között a Csónakázó-tó partján és a belvárosban, a Bartók Béla téren, egy héttel később pedig a Bory-várban.
2024.05.15. -
Nyitott műtermek
Nyitott műtermek program indult a Felsővárosi Alkotóházban. A kezdeményezés keretében az érdeklődők megtekinthetik a Székesfehérvári Művészek Társaságának 4 művészének alkotófolyamatait.
2024.05.15. -
A bűn nyomában
Újabb érdekes előadásnak adott otthont az Európa Klub. Magony Imre a kiegyezés kori Székesfehérvár bűnügyi krónikáját tárta az olvasók elé.
2024.05.15.
Mesenép kulisszajárással - novemberben újra lesz előadás a Táncházban
A társas-tánc-játékot 2023. november 17-én, pénteken 18 órakor újra előadják a Malom utcai Táncházban – ezúttal a gyermekek számára különleges meglepetéssel is készülnek.
A jövőre 75 éves Alba Regia Táncegyüttesről köztudott, hogy tagjai nem hivatásos táncosok: pedagógusok, orvosok, mérnökök, rendezvényszervezők, katonák, egyetemisták, akik számára a tánc hobbi.
Tánctehetségüket számtalanszor bebizonyították, 2023 augusztusában állami kitüntetésben is részesültek. A Mesenép társas-tánc-játékkal még többet megtudhattunk róluk: nemcsak kiváló táncosok, hanem remek mesélők és énekesek is, sőt, a színpadra csábított gyermekekkel is fantasztikusan szót értenek.
A Mesenép tanítómesék gyűjteménye, hol a méltó jutalom, hol a büntetés az igazságosság tükrében kerül mérlegre, s a döntő szó a közönségé. Az együttes egyestés táncprodukciója a „színházszerűséget” előtérbe helyezve szeretné népszerűsíteni a tradicionális paraszti tánckultúra formanyelvére épülő színpadi táncművészeti ágat, külön figyelmet fordítva a különböző generációk megszólítására felnőtt, gyermek és ifjúsági korosztályban.
Közvetlen színházi élményként a nézőkkel együtt értelmezik a társadalmi és erkölcsi normákat, azok emberi mivoltunkra gyakorolt hatásait e meséken keresztül – mindezt megannyi zenével és tánccal, a Kárpát-medence soknemzetiségű népi kultúráját bemutatva.
A tájegységeken és korszakokon átívelő produkcióval nagy utat tesznek meg az élet ugróiskolájában, tanulságos epizódokon át jutva el a közösség örök élményének, megtartó erejének tapasztalásáig: mi magunk vagyunk, vagy lehetünk a mesenép!
Az Alba Regia Táncegyüttes 2023. november 17-én, pénteken 18 órakor kezdődő családi előadására belépőjegyet a https://jegy.artefolk.hu weboldalon vásárolhatnak belépőjegyet.
A szeptemberi hatalmas közönségsikerre való tekintettel az előadás végén a gyermekeket Majoros Róbert vezetésével ismét titkos kulisszajárásra hívják, ahol találkozhatnak a bátor Főhőssel, a hisztis Királylánnyal, a talán nem is olyan félelmetes Óriással, a bájos boszorkányokkal és természetesen a daliás vámszedőkkel is.