Mélyponton az Alba Fehérvár, Debrecenben sem volt esély nyerni

Újabb  vereséget szenvedett el a fehérvári kosárcsapat, az idén alaposan megerősített Debrecen győzte le tizenhárom ponttal Jesus Ramirez együttesét. Az első félidőben még szoros volt az állás, de a másodikban fokozatosan elléptek a hazaiak. Már biztos, hogy nem kerül az első nyolcba az alapszakasz felénél az Alba.
2018.12.27. 20:31 |
Mélyponton az Alba Fehérvár, Debrecenben sem volt esély nyerni

Az első negyedben nem védekeztek túl intenzíven a csapatok, ellenben volt dobópábaj, amiben a triplákat értékesítő Debrecen tett szert előnyre. Az Alba inkább palánk alatt volt jó. Lóránt és Heath is megszórta magát és a lepattanókat is gyűjtött. Az amerikai center aztán kintről is betalált, főleg neki volt köszönhető, hogy 18-10 után összejött az egyenlítés, bár a negyed végén Manigat pontjaival a Debrecen vezetett.A második tíz perc sem hozott nagy változást, bár ezt jól kezdte az Alba, Bullock és Lóránt pontjaival vezetett is. A másik oldalon Boriszov indult be, külön kosárpárbajt vívott a fehérvári kapitánnyal. A félidő legvégén Bogbár triplájával vette vissza a vezetést a Debrecen.

Maradt a hullámvasút a szünet után, Freeman ekkor talált be először, és megint volt a fehérváriaknál is az előny. 55-58 után azonban Bognár megint villant kettőt, a Debrecen szerzett kilenc pontot zsinórban, és ez fordulatot jelentett a meccsen. Hatpontos hátrányban volt az Alba a  negyedik negyed elején, és mivel csaknem két és fél percig nem talált be a záró játékrészben, már csak nőtt a különbség. Keller Iván egy triplával törte meg a jeget, de addigra tizeneggyel elment a DEAC, igaz, az Alba Zalaegerszegen hasonló előnyt leadott a végjátékban... A hazaiak most nem tették ezt meg, sőt, gyilkos triplákat időzítve végleg eldöntötték a találkozót. Az Alba támadásban most is szétesett, így a végén már a nagy vereség elkerülése volt a cél, hiszen tizenhéttel is mentek a hazaiak. A Fehérvár mérlege továbbra is erősen negatív, és biztos, hogy lemarad a Magyar Kupa nyolcas döntőjéről.

DEAC - Alba Fehérvár 91-78 (28-26, 20-20, 18-14, 25-18)

Alba: Cartwright 12, Freeman 13/6, Zeno 7/3, Lóránt 17/3, Heath 17/3. Csere: Kelelr I. 3/3, Bullock 8/6, Tóth P. 1, Filipovics.