-
Startvonalon a felújítás
Annyira rossz állapotú a burkolat, hogy még idén fel kell újítani a Nemzeti Emlékhely melletti sétányt. Erről közösségi oldalán adott hírt dr. Cser-Palkovics András polgármester. Mint írja, a forrást az Önkormányzat biztosítja, a Városgondnokság pedig előbb a tervezést, majd ősszel a kivitelezést is elkezdi. A városvezető addig is mindenkit arra kér, hogy fokozott óvatossággal közlekedjen a területen.
2024.05.13. -
Finisben a kórházfejlesztés
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos, a gépész szerelvényezések és beépített bútorok elhelyezése zajlik, illetve az összekötő folyosó felújítása is a második üteméhez érkezett.
2024.05.08. -
Új parkolók a Vasútállomásnál
Hivatalosan is használható a vasútállomás déli részén készült új parkoló - írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. 152 P+R parkoló, mozgássérült parkolók, kerékpártámaszok, buszmegállók készültek a beruházásban és a 12Y jelű busszal pedig már elérhető a terület.
2024.05.02. -
Új út épül a Gáz utcai garázssornál
A Gáz utcai garázssornál március közepén kezdte az útépítési munkákat a kivitelező. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érinti. Az építkezés látványos szakaszhoz érkezett, mert az új út pályaszerkezet építése után hamarosan már aszfaltoznak is a területen.
2024.05.02.
Megújul az Erzsébet utcai társasházak belső úthálózata
Mivel első kézből, az ott élőktől szerette volna hallani, melyek azok a fejlesztések, komfortérzetet javító tényezők, amelyeket az Erzsébet utcaiak szeretnének, így személyesen járta végig a környéket Molnár Tamás. A 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője megköszönte a sok elhangzott véleményt, és mint mondta, több kisebb kérésre már most sikerült is megoldást találni.
Van azonban egy fontos, eddig elmaradt fejlesztés is ezen területen: a nagyon régi a belső úthálózat szükségessé vált felújítása. A lakók aláírásaikkal is támogatták ezt a kezdeményezést, amelyet Molnár Tamás összegyűjtött, és kedden délután átadott Székesfehérvár polgármesterének.
Régi adóssága a városnak, hogy a vízelvezetés, valamint a belső út- és járdahálózat burkolata megújuljon, megtörténjen a parkoló felújítása, hasonlóan, ahogy a Salétrom utcában és a Horvát István lakótelep belső tömbjénél már megvalósítottuk. "
Arra szeretném kérni polgármester urat, hogy indítsuk el itt is ezt nagyberuházást – ami a tervek szerint 150 millió forintos költséget jelent – jövő évben. Az összegyűjtött aláírások is mutatják, hogy ezt a lakók nagy része támogatja, és sokat tud segíteni a komfortérzet javításában, illetve a parkolási helyzet megoldásában.” – foglalta össze Molnár Tamás önkormányzati képviselő.
Dr. Cser-Palkovics András az Erzsébet utcai lakók által aláírt kérés átvételekor megköszönte a képviselő munkáját, amit folyamatosan és lelkiismeretesen végez a körzetben élők életminőségének javításáért. „Értünk már el közösen eredményeket és vannak folyamatban lévő beruházások is, mint például a Deák Ferenc utcában, ahol részben idén, részben jövőre történik meg az a fejlesztés, amelyet most az Erzsébet utcában most tervezünk. A lakók egyértelműen jelezték igényként a belső úthálózat és a járdák felújítását, és parkolók is létesülnek majd, anélkül, hogy a zöldfelület csökkenne.” – hangsúlyozta Fehérvár polgármestere.
Molnár Tamás kiemelte, hogy bár a kedd délutáni rövid helyszínbejáráson az Erzsébet utcában élőket érintő témák kerültek szóba, rendszeresen kap az egész körzetből lakossági jelzéseket – a legtöbb padok, kukák, vagy éppen kutyatoalettek kihelyezésére vonatkozik. A képviselő a molnarmtamas@gmail.com címen, illetve a +36 70 292 1845-ös telefonszámon is folyamatosan várja a körzetben élők javaslatait, megkereséseit.