"Megtelt a lelkünk és a szívünk szeretettel, békességgel"

Advent negyedik szombatján is nagyon sokan voltak a Belvárosban. Kinyílt fél hatkor az adventi naptár 23. ablaka is a Városházán, majd Strasszer Domokos a Versünnep döntőse mondta el Ady Endre Karácsony című versét. Sokan gyűltek össze egy jót beszélgetni, teázni, forraltborozni a téren, ahol felgyúlt a negyedik gyertya fénye is az adventi koszorún.
2017.12.23. 19:31 |

A Városház téri adventi színpadon az Alba Regia Vegyeskar koncertje után a fehérvári püspök Spányi Antal, a város polgármestere Cser-Palkovics András és Fehérvár díszpolgára Balsay István közösen gyújtotta meg a negyedik gyertyát több száz ember előtt.

Az adventi színpadon a Singer Street a capella, a Zichy színpadon pedig a Gáspár Szilvi Jazz Band adott karácsonyi koncertet Székesfehérváron.

Az adventi koszorún a negyedik gyertya fénye hirdeti karácsony közeledtét, de ennek nem lesz már módja leégni, mert karácsony szent ünnepe karnyújtásnyira van – kezdte ünnepi gondolatait Spányi Antal székesfehérvári püspök. „Lelkileg felkészülve, imádkozva, egymásra gondolva, szeretetet, megbékélést gyakorolva várakozunk és megtelt a lelkünk és a szívünk szeretettel és békességgel. Azt a szeretetet kell befogadnunk, ami Istentől jön és ezt adjuk tovább és sugározzuk embertársaink felé. A Jóisten minden kegyelmet megad nekünk, amire szükségünk van, így szívből kívánom, hogy ez a szent ünnep legyen boldog, békességes, örömteli és töltse el szívünket és lelkünket. Kívánom, hogy ez ne csak karácsony szent ünnepét aranyozza be, hanem ez határozza meg egész esztendőnket és életünk minden napját!”

Kneifel Imre vezetésével csodálatos ünnepi hangulatot teremtett a téren karácsonyi énekeivel az Alba Regia Vegyeskar.

Balsay István Fehérvár díszpolgára, korábbi polgármestere ünnepi gondolataiban arról beszélt, hogy „mindig, minden alkalommal, háborúk, forradalmak, rendszerváltások idején rádöbbentünk, hogy a csoda bennünk van, bennünk szunnyad, ami nem más, mint a szeretet. A szeretet kisugárzása a családok felé, családon belül, egymás között.” Kiemelte annak a békességnek a fontosságát, ami a méltó ünneplést teszi lehetővé.

Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András köszönetet mondott minden közreműködőnek azért, hogy az adventi időszak az ünnephez méltón, várakozással telve zajlott a Belvárosban. "Ha jobban odafigyelve élünk egymás mellett, és figyelünk, segítjük a másikat, a napi problémák is jobban megoldhatóak. Alapvetően az ember mosolyra született, társra született, családra született, szerettekre született. De ne csak karácsony szent ünnepéhez közeledve, hanem a hétköznapokon is érezzük ezt át, és boldogabb, békésebb lesz életünk! A gyermekek őszinte hitét, az örömüket átvéve, megállva, lelassítva készülhessen mindenki az ünnepre."