169 év után ismét Székesfehérváron - kiállítás nyílt III. Béla királyról

A Királyi Napok rendezvénysorozatának részeként nyitották meg szombaton a „Teste Fehérvárott nyugszik" – III. Béla király (1172–1196) című kiállítást a Szent István Király Múzeum Dísztermében. A kiállításon megtekinthetők azok a tárgyak, amelyek 1848-ban, az Érdy János vezette ásatás során kerültek elő, a mai Nemzeti Emlékhely, az egykori Bazilika területéről. A királyi pár – III. Béla és első felesége, Antiochiai Anna – sírjában talált leleteket akkor a fővárosba szállították, így azok 169 esztendő elteltével tértek haza Székesfehérvárra.
2017.08.12. 16:52 |
169 év után ismét Székesfehérváron - kiállítás nyílt III. Béla királyról

A kiállított anyag tartalmazza III. Béla király és első felesége, Antiochiai Anna sírjának tárgyi mellékletét. A királyi pár nyughelyét az 1848-as ásatások során, az egykori Koronázó Bazilika déli hajójában tárták fel. A most Székesfehérvárra visszatérő leletek a sírokból kerültek elő. Az 1184-ben elhunyt Anna királyné sírjában megtalálták aranygyűrűjét és halotti koronáját, míg az 1196-ban elhunyt III. Béla király földi maradványai mellett fellelték halotti koronáját, kardját és jogarát, emellett egy nyakára helyezett ereklyetartó mellkeresztet, egy körmeneti-, avagy zarándokkeresztet, gyűrűt, karperecet, valamint egy pár sarkantyút találtak a sírban.” – mondta el Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója, aki a kiállítás megnyitóján elhangzott köszöntő beszédében a 169 évvel ezelőtti ásatást végző Érdy Jánostól idézett: „Itt lehetett megtapasztalni, mily meleg részvétel viseltettek a fehérváriak városuk múltja iránt. Látta e tudományos kincseket teljes épségében néhány ezer ember, mégis ki kellett az ékszereket a Városháza termében közszemlére tennem.” „Ez az idézet megmutatja, hogy milyen nagy társadalmi igény mutatkozott már akkoriban is, a hogy városunk őrizze, megőrizze értékeit, valamint megmutassa azokat.” – tette hozzá Kulcsár Mihály.

Amikor e kiállítás megnyitóján körülnézek, sok-sok mosolygós arcot látok. Amikor igazgató úr arról beszélt, hogy milyen leletek is tértek haza, akkor különösen is sok ilyen arcot láttam, tehát pontosan értjük, érezzük e tárlat szimbolikáját és jelentőségét. Igazgató úron keresztül múzeumunk valamennyi munkatársának köszönöm az elkötelezettségét, hogy már a Királyi Napok rendezvénysorozat elején meg tudtuk nyitni ezt a kiállítást. Ezúttal is köszönöm a Nemzeti Múzeum példaértékű hozzáállását, valamint miniszterhelyettes úr támogatását is. Általuk sikerülhetett egy olyan tárlatot létrehoznunk, amelyre méltán lehetünk büszkék. Néhány évvel ezelőtt, amikor a Királyi Napok rendezvénysorozatáról gondolkodtunk, kifejezett célunk volt, hogy a hagyományos és méltán népszerű könnyedebb programok mellett egy tudományos konferencia is megjelenjen az ünnepségsorozat részeként, korról, városról vagy egy adott uralkodóról. Az is célunk volt, hogy a Koronázási Szertartásjátékkal összefüggésben egy adott uralkodó életét és korát is meg lehessen ismerni, itt Székesfehérváron, valamint, hogy az ebből fakadó büszkeségünkre és felelősségünkre is odafigyeljünk. Így adhatunk át tudást és értéket, így tudjuk azokat az embereket is megszólítani, akik majd belépnek ebbe a terembe az elkövetkezendő napokban.” – mondta köszöntőjében Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
A kiállítást dr. Szabados György, a Szent István Király Múzeum történésze nyitotta meg, aki úgy fogalmazott: „Székesfehérvár történeti jelentőségénél fogva nem csak a székesfehérváriaké, hanem az egész magyar nemzet identitásának, történelmi örökségének is nagyon fontos részét képezi. E fontos örökség egyik leghangsúlyosabb része szinte refrénként tér vissza a Képes Krónika lapjain: „teste Fehérváron nyugszik.” Igaz ez arra a királyi párra, III. Bélára és Antiochiai Annára is, akikhez az idei Koronázási Szertartásjáték is kapcsolódik.” Ezt követően Szabados György röviden ismertette III. Béla király alig fél évszázados, mégis „aranykort” jelentő életútját, majd megnyitotta a tárlatot.

Az eseményen részt vett Vargha Tamás, honvédelmi miniszterhelyettes valamint Székesfehérvár alpolgármesterei, Brájer Éva, Mészáros Attila és Róth Péter is.