Megnyitó és ARAK-érmek az atlétikai országos bajnokság első napján

Megkezdődött a 123. atlétikai magyar bajnokság a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Centrumban. Az ünnepélyes megnyitó után az első napon már érmeket is osztottak, a verseny szombaton és vasárnap is egész nap tart. Megszületett az első fehérvári arany is.
2018.06.22. 19:53 |
Megnyitó és ARAK-érmek az atlétikai országos bajnokság első napján

Egymás után ötödször rendezik az atléták országos bajnokágát Székesfehérváron, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós megnyitó beszédében ki is emelte, hogy Budapest után a immár a koronázóváros a leggyakoribb helyszíne  rangos seregszemlének. Amely ráadásul nagyon fontos időszakot vezet fel, mert ugyanitt hamarosan a Gyulai Memorialon láthatjuk a legjobb magyar atlétákat és a világsztár vendégeket, majd Győrben ifjúsági Európa-bajnokságot rendeznek. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere megköszönte a szövetségnek, hogy bízik a városban. „Büszkék vagyunk, hogy ismét mi rendezhetjük a bajnokságot, ahogy hamarosan a Gyulai István Memorialt is, immár hagyományosan. Fehérvár mindig igyekszik jó házigazda lenni, annál is inkább, mert a gyerekek, fiatalok számra ilyenkor igazi példaképeket mutathatunk fel. És nem szabad elfelejteni, hogy mindezeket a nagy versenyeket a fehérvári klub, az ARAK szakértő segítsége, közreműködése nélkül nem lehetnének ilyen magas színvonalon lebonyolítani” - mondta a polgármester, majd jó eredményeket kívánt a versenyzőknek, akik meg is kezdték a bajnoki küzdelmeket.


Hatvan egyesület 286 férfi és 269 női egyéni nevezést adott le, ezen kívül a férfiaknál 13, a nőknél 16 váltó jelezte indulási szándékát. Az első napon már döntőket is rendeztek, köztük a két klasszikus sprintszám, a női és férfi 100 méteres síkfutás fináléját. Mindkét döntőben voltak fehérvári futók, az ARAK első érmeit a bajnokágon ők szerezték. Női 100 méteren Takács Boglárka második lett, a férfiaknál pedig Szabó Dániel megvédte bajnoki címét, 10.53 másodperces idővel aranyérmet szerzett. Az első nap harmadik fehérvári érmét a női 4x100 méteres váltó szerezte Takács Boglárka, Mátó Sára, Zsiga Mónika, Endrész Klaudia összeállításban.

A bajnokság szombaton délelőtt 11 órától folytatódik, aznap és vasárnap is estig tartanak a versenyek. A belépés végig ingyenes.