Megnyílt a Fejér Vármegyei Tárlat a Csók István Képtárban

66 Fejér vármegyében élő művész alkotásából nyílt meg idén Székesfehérváron a Fejér Vármegyei Tárlat. A Szent István Király Múzeum - Csók István Képtár idei első kiállításán a nagy számú közönség előtt vehette át Cservenka Edit festőművész Székesfehérvár, Melkovics Tamás szobrász Dunaújváros, valamint Máder Barna keramikus Fejér Vármegye Önkormányzata által felajánlott díjat.
2023.06.15. 21:21 |
Megnyílt a Fejér Vármegyei Tárlat a Csók István Képtárban

Hosszú szünet után ismét birtokba vették az alkotások és a művészetkedvelők a Csók István Képtárat.

A Fejér Vármegyei Tárlat megnyitójára sokan érkeztek, hogy megnézzék a Fejérben élő és alkotó művészek legfrissebb műveit. A „megyei tárlaton”, amelyet kétévente rendeznek meg, a Fejér vármegyében élő hivatásos képzőművészek összképét ismerheti meg a közönség. Székesfehérváron négyévente adódik így az alkalom, a kiállításnak a köztes időben a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a helyszíne.

A csütörtökön este nyílt tárlaton 66 művész alkotása látható

Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy a kiállításra minden a megyében élő, szakirányú művészeti főiskolát, egyetemet végzett alkotó, illetve a Székesfehérvári Művészek Társaságának és az Újpart Egyesületnek a tagjai kaptak meghívást. A művészek a legfrissebb (két évnél nem korábbi) alkotásaikat nyújtották be a kiállításra. Pálffy Károly, Fejér Vármegyei Közgyűlés alelnöke örömét fejezte ki, hogy a művészek szép számmal jelentkeztek a tárlatra, amelyre a művészetkedvelők részéről is nagy volt az érdeklődés.

A beérkezett műveket Hegyi Dóra művészettörténész, Mohácsi András szobrász és Százados László művészettörténész értékelte.

A kiállítást megnyitó Hegyi Dóra művészettörténész köszöntőjében utalt arra a kortárs szellemi és művészeti műhelyre, amelynek egyetemi hallgatóként részese lehetett a Szent István Király Múzeumban, Kovalovszky Márta és Kovács Péter Barnabás művészettörténészeknek köszönhetően. Akiktől a stafétát az elmúlt húsz év kortárs kiállításain Izinger Katalin vette át. Dunaújváros kiállítóhelyeit és kortárs művészeti értékeit kiemelve hozzátette, izgalmas dolog, hogy két ilyen különböző történelemmel rendelkező városban országos jelentőségű, kortárs művészeti élet zajlik. A megyei művészeti díj jelentőségét méltatva kiemelte: összehozzák az alkotókat, egy kiállítótérben láthatók műveik, és a találkozásra is van lehetőség. A zsűri döntését ismertetve röviden bemutatta a művészeket és méltatta alkotásaikat.

A szakmai zsűri döntése alapján három díjat osztottak ki. Székesfehérvár díját Lehrner Zsolt alpolgármester adta át Cservenka Edit festőművésznek. Dunaújváros díját Orosz Csaba önkormányzati képviselőtől vette át Melkovics Tamás szobrász, míg Fejér Vármegye Önkormányzatának elismerését Pálffy Károly alelnök nyújtotta át Máder Barna keramikusnak.