-
Vasárnap játszik a Vidi
A labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti, 32. fordulójában eldőlhet, mely csapatok végeznek dobogón a bajnok Fradi mögött, és akár meglehet a második, illetve harmadik helyezett is. A Fehérvár FC vasárnap Debrecenbe látogat, a meccs 19:30-kor kezdődik.
2024.05.10. -
Feljutott a DKKA
A döntő harmadik mérkőzésére csordultig megtelt az MKOSZ Edzőközpontja a Csónakázó-tó partján, még a plusz székek, padok is gazdára találtak. A 3-0-lal megnyert döntő azt jelenti, hogy a Dávid Kornél KA felnőtt férfi csapata egyenes ágon feljutott a Piros csoportba, és ősszel már a másodosztályban szállhat ringbe. Dávid Kornél KA – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 77-72 (20-20, 24-19, 16-21, 17-12)
2024.05.09. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Megnyerte az eszéki felkészülési tornát az Alba Fehérvár
Az OKK Sloboda Tuzla ellen 84-68-ra nyertek a fehérváriak pénteken. Ezen a találkozón szerepelt először soraikban a napokban igazolt Darrin Govens, aki rögtön 15 ponttal tette le névjegyét, de kitett magáért McDuffie (17) és Molnár (14) is. Örömteli volt, hogy a fiatal Lukács Norbert ismét bizonyította, nem ijed meg a felnőtt mezőnyben, ezúttal 10 pontot tett a közösbe.
A torna szombati napján a döntőben a házigazda KK Vrijedosnice Osijek ellenis hamar magához ragadta a kezdeményezést Jesus Ramirez együttese, három negyedet is fölényesen nyert az Alba. A végeredmény 95-75 lett, pedig az amerikai Guyton ezen a meccsen nem szerepelt. McDuffie 18, Govens 16 pontot szerzett, és rajtuk is túltett az irányító Ljubicsics, aki négy triplát is helyére küldött, végül kereken 20 pontig jutott. Az Alba Fehérvár tehát megnyerte az eszéki tornát, egyébként pedig nyolcadik felkészülési találkozóján is győzött.
Jövő héten Sopronban szerepel újabb tornán az Alba.
Fotó: Alba Fehérvár facebook