Megnyert meccset veszített el majdnem Újpesten a Vidi

Öt perc alatt két gólt szerzett a meccs elején Újpesten a Videoton, mégsem sikerült nyerni. A fehérvári alakulat kilenc emberrel fejezte be a meccset, a 0-2-ről felálló lila-fehérek a ráadásban büntetőt is rúghattak, de Kovácsik pontot mentett a Vidinek.

2017.10.28. 17:36 |
Megnyert meccset veszített el majdnem Újpesten a Vidi

Harminc másodperc sem telt el az Újpest – Videoton mérkőzésből, a székesfehérváriak máris előnybe kerültek, Suljic ugratta ki Hentyt, aki előbb kapufát lőtt, majd a kipattanót ő maga rúgta a kapuba. Az ötödik percben pedig már kettő volt közte, Scsepovics tizennégy méterről leadott lövését Pajovics még kiütötte, de jött Hadzic, aki közelről megszerezte a második vendéggólt. Az Újpest teljesen szétesett ezután, Scsepovics pedig majdnem megrúgta a harmadikat is, de a tizenkilencedik percben kapufát lőtt. Az első félidő végén emberhátrányba került a Vidi, Hadzic ütötte meg a vele szemben szabálytalankodó Pauljevicset, Solymosi játékvezető nem habozott, felmutatta a piros lapot. De még a szünet előtt eldönthette volna a mérkőzést a Videoton, Stopira azonban fölé lőtt.

A második félidőre már nem jött ki Juhász Roland, Nego váltotta. Az Újpest is cserélt, Tischler jött Simon helyett, de a játék képe is nagyot változott, a hazaiak alaposan összekapták magukat. A 49. percben Pauljevics szépített szép lövéssel. Az Újpest ugyan próbálkozott, de a mezőnyben nem volt érzékelhető különösebben a létszámkülönbség. A 72. percben aztán csak összejött az egyenlítés a lila-fehéréknek, Tischler vette be Koávcsik kapuját. Nem sokkal a rendes játékidő vége előtt kielnc emberre fogyatkozott a Vidi, Suljic állíttatta ki magát, miután nem irodalmi nyelven szólt a játékvezetőhöz. Az újpestiek pedig a győzelmet is megszerezhették volna, a 91. percben Tischler végezhetett el büntetőt, de próbálkozását védte Kovácsik, aki így legalább az egyik pontot megmentette a Vidinek.

Újpest FC – Videoton FC 2-2 (0-2)
Gólszerzők: Pauljevics, Tischler, illetve Henty, Hadzic.
Kiállítva: Hadzic, Suljic.