-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Megkezdte a Videoton a felkészülést
Hóesésben kezdte meg ma délelőtt a Videoton labdarúgócsapata a felkészülést a tavaszi bajnokságra.
Hóesésben kezdte meg ma délelőtt a Videoton labdarúgócsapata a felkészülést a tavaszi bajnokságra.
Jó hangulatban, szakadó hóesésben tartotta meg az első alapozó edzést Csank János, a Videoton vezetőedzője. A keretben csupán Vochin és Schwarcz bajlódik még a sérülésével, a többiek egészségesen kezdték meg a felkészülést a várhatóan február végén kezdődő tavaszi bajnokságra. A csapat eredetileg február 28-án játszana a Debrecen otthonában, ám a hajdúsági csapat azon a héten éppen a belga Brugge ellen játszik UEFA - kupa mérkőzést. Információink szerint vagy egy héttel korábban, február 21-én, vagy egy későbbi időpontban játszanák le a találkozót. Az előbbi verziót a klub egyenlőre nem fogadja el.
Csank János elmondta: a csapat valószínűleg február 3-12-e között Tunéziában edzőtáborozik, addig Székesfehérváron készül a csapat. A héten napi egy, majd a jővő héttől napi két edzéssel. Pénteken a tatai edzőtáborban a játékosok bemutatóedzést tartanak egy liverpooli edző vezetésével a pro-licences edzők számára. A teremlabdarúgó-bajnokságban a Videoton a szegedi csoportba került. A fehérvári együttes január 24-én szombaton az MTK, a Kecskemét és a házigazda Szeged ellenében próbálja megszerezni a továbbjutást jelentő első helyet. A teremtornára várhatóan a VOK-ban készül majd a csapat.