Megkezdődött az „Asszonyműhely” alkotóhét a Kézművesek Házában

Hétfőn vette kezdetét a Fehérvári Kézművesek Egyesülete által hagyományosan nyárra megszervezett „Asszonyműhely” alkotóhete. A hétfőtől péntekig napközis rendszerben zajló program során, az alkotóhéten résztvevő lányok, asszonyok megismerkednek azokkal a természetes alapanyagokkal, melyekkel lakásukat, környezetüket szebbé tehetik. 
2017.07.24. 12:48 |
Megkezdődött az „Asszonyműhely” alkotóhét a Kézművesek Házában

A tábor tematikájában kézműves technikák elsajátítása – hímzés, varrás, fonás, gyapjúszövés, vászonszövés, gyöngyfűzés, fonalfestés növényekkel, nemezelés, – majd a megtanult technikákkal játékok, használati és ajándéktárgyak készítése szerepel.

Már hagyománya van ennek az alkotótábornak, amelyen mindig nagyon szívesen veszünk részt. Egy héten keresztül különféle tevékenységeket végezhetnek az asszonyok, az első három napban varrunk. Ennek előzménye, hogy rendszeresen, havonta találkozunk, így vannak ismerős asszonyok, de hála az égnek fiataljaink is vannak, akik még nem tanultak meg varrni és szeretnénk őket megtanítani különféle technikákra. Hétfőn darabokból összevarrt táskákat készítünk, hozzá egy kis neszesszer tárolóval. Kedden filc anyagból varrunk különféle érdekes dolgokat, szerdán pedig ajtótámaszokat készítünk vászonból. Egész héten, különféle technikák megtanításával próbálunk segíteni a lányoknak, asszonyoknak, hogy mihamarabb sikerélményük lehessen.” – fogalmazott az „Asszonyműhely” alkotóhét nyitónapján Bodáné Fenyves Zsuzsa, textilműves, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagja.