-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Megkezdődött az Alba Aréna kivitelezése - földszállítás idejére kérik a lakók türelmét
A földmunkákkal megkezdődtek az Alba Aréna kivitelezési munkái, ehhez kapcsolódóan a kitermelt termőföld elszállításának útvonalán a tehergépjárművek számának növekedésére lehet számítani. Az Alsóvárosi réten helyezik el a földet, a teherautók az M7 autópályát, a 63. sz. főúti csomópontot (Auchan) és a 7. sz. főút elkerülő szakaszát érintik majd. Az üresen visszatérő gépjárművek esetében az önkormányzat egy, a lakosságot kevésbé zavaró útvonallal tervezett, de a Magyar Közút előírásai mellett erre nincs lehetőség, így a Budai úton, a Topolyai utcai jelzőlámpás csomópontnál és a Palánkai út egy szakaszán közlekedve tudnak visszafordulni a teherautók a munkaterület irányába.
A jelentős mennyiségű termőföld kiszállítása munkanapokon munkaidőben 7-17 óra között, esetenként pedig szombati napokon is történik, illetve a karácsonyi, ünnepi időszakban szünetel majd az elszállítás. A következő ütemben, januárban a töltésföld elszállítására kezdődik, ennek pontos ütemezéséről is tájékoztatást fog adni az önkormányzat.
Minden közlekedő és érintett lakos türelmét kérik és köszönik!