Megkezdődik a Tavaszi Színházi Napok

A Vörösmarty Színház immáron harmadik alkalommal rendezi meg a Tavaszi Színházi Napokat, március 29.- április 4. között. A nyitónapon Gulyás Buda fotográfus kiállításának megnyitóját és a 90 éves Alba Régia Szimfonikus Zenekar koncertjét is láthatja a közönség. 

2004.03.29. 19:05 |

Az előadásokat kiállítás vezeti fel: Gulyás Buda fotográfus "Darabok" című tárlatát Szurdi Miklós igazgató nyitja meg március 29-én, 18.30 órakor, a színház emeleti galériájában. A nyitóest március 29-én 19.00 órakor lesz; Warvasovszky Tihamér polgármester köszöntője után kezdődik a 90 éves Alba Regia Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenye. A műsorban Mozart "Figaro Házassága" Nyitánya szerepel - a zeneművet az szimfónikusok egykori karmestere, Záborszky Kálmán vezényli, majd Mozart G-dúr fuvolaversenye következik Drahos Béla Liszt-díjas fuvolaművész közreműködésével. A jubileumi esten elhangzik Csajkovszkij  IV. Szimfóniája is.  

Március 30-án Heltai Jenő: Tündérlaki lányok című vígjátékát adja elő a Vörösmarty Színház társulata. A darab sikere szinte páratlan a magyar színháztörténetben. Ugyancsak a Vörösmarty Színház társulatának előadásában láthatja a nagyérdemű Arthur Miller: A salemi boszorkányok című előadását március 31-én 19.00 órától.