-
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02.
Második lett a fehérvári csapat a megyei tűzoltóversenyen
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság április 3-án, kedden rendezte meg a hivatásos és önkéntes tűzoltóságok szakmai versenyét Dunaújvárosban. A megmérettetésen a székesfehérvári, a sárbogárdi és a dunaújvárosi hivatásos, valamint a móri és a bicskei önkéntes tűzoltók vettek részt. A lánglovagoknak egy szigorúan szakmai kérdésekből álló tesztlap kitöltése után a gyakorlati feladatok teljesítésével is bizonyítaniuk kellett felkészültségüket. A székesfehérváriak összesítettben a második helyen végeztek, de a gépjárművezetők kategóriájában a székesfehérvári Miklós Krisztián tű. törzsőrmester bizonyult a legjobbnak.
2007.04.05. 07:48 |
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság április 3-án, kedden rendezte meg a hivatásos és önkéntes tűzoltóságok szakmai versenyét Dunaújvárosban. A megmérettetésen a székesfehérvári, a sárbogárdi és a dunaújvárosi hivatásos, valamint a móri és a bicskei önkéntes tűzoltók vettek részt. A lánglovagoknak egy szigorúan szakmai kérdésekből álló tesztlap kitöltése után a gyakorlati feladatok teljesítésével is bizonyítaniuk kellett felkészültségüket. A csoportösszesített versenyben a hivatásosok közül a sárbogárdiak, míg az önkéntesek közül a bicskeiek szerepeltek a legjobban, így ők jutottak tovább a jövő héten, Győrben megrendezésre kerülő országrészi versenyre.
A székesfehérváriak összesítettben a második helyen végeztek, de a gépjárművezetők kategóriájában a székesfehérvári Miklós Krisztián tű. törzsőrmester bizonyult a legjobbnak.
A székesfehérváriak összesítettben a második helyen végeztek, de a gépjárművezetők kategóriájában a székesfehérvári Miklós Krisztián tű. törzsőrmester bizonyult a legjobbnak.