Marko Nikolics a Videoton FC új vezetőedzője

Kedden aláírta szerződését a Videoton FC új vezetőedzője, Marko Nikolics, aki a kontraktus értelmében 2019. június 30-áig irányíthatja a fehérvári alakulatot. A 37 esztendős szerb szakember a 2016/2017-es szezonban duplázott a Partizan Belgrád kispadján. 

2017.06.06. 16:13 |
Marko Nikolics a Videoton FC új vezetőedzője

Marko Nikolics 1979. július 20-án született Belgrádban, játékosként szülővárosában, az FK Rad csapatában és kölcsönben a Dorcol színeiben futballozott, de egy sérülés miatt fiatalon visszavonult és nevelőegyesületében utánpótlás-edzőként kezdett el dolgozni. Az első csapat mellé 2008-ban került fel, és még abban az évben, harmincadik születésnapja előtt vezetőedzőként is debütált a szerb élvonalban. Nikolics 2008 októberétől 2011 májusáig irányította az FK Radot, majd a következő szezonban a szerb U18-as válogatott mellett dolgozott. Ezt követően 47 mérkőzésen keresztül ismét a Rad kispadjáról irányított, majd 2013-ban a Vojvodina mestere lett – érdekesség, hogy az újvidéki együttessel többek között a Honvédot is búcsúztatták az El-selejtezőiben. Decemberben azonban újra váltott, és a belgrádi Partizan edzője lett, ahol 2014-ben az Európa Liga csoportkörébe juttatta a csapatot.

Ezt követően 2016 első felében rövid ideig a szlovén Olimpija Ljubljana kispadján ült, majd 2016 augusztusában ismét a Partizan szerződtette. A fekete-feheréknél az elmúlt hónapokban 40 meccsen ült a kispadon, meccseként átlagban 2,65 pontot szerzett a csapata, így nem meglepő, hogy májusban bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett a szerb fővárosban. Egy mérkőzés erejéig már csapatunk ideiglenes otthonában, a Pancho Arénában is meccselt már, hiszen a tavaly őszi Vidi-Partizan edzőmérkőzésen ő volt a belgrádi csapat edzője.

„Először is szeretnék köszönteni mindenkit, különösen a Vidi-szurkolókat és köszönöm a lehetőséget, hogy itt dolgozhatok. Régóta követem a magyar bajnokságot, hiszen munkám miatt fontos volt, hogy képben legyek Magyarország labdarúgásával is. Úgy láttam, hogy évről-évre fejlődik a liga, egyre jobb az infrastruktúra, a média és a szurkolók is követik a labdarúgást, de klubszinten hiányoznak a nemzetközi eredmények. Tizenhét éve dolgozom profi edzőként, az elmúlt négy szezonban olyan csapatoknál dolgoztam, ahol nagy célok voltak és trófeákért küzdöttünk. A Vidi is egy ilyen klub, szeretnék vezetőedzőnként mindent megnyerni Székesfehérváron, amit csak lehetséges” - nyilatkozta Marko Nikolics a Vidi új mestere a klub honlapjának.

"Csak ismételni tudom magam, hogy mekkora csalódásként éltük meg az előző szezonban szerzett ezüstérmet. Most már azonban kötelező ezen a csalódáson túllépnünk, hiszen hamarosan kezdődik a felkészülés az új idényre. A Vidi ambíciói semmit nem csökkentek, sőt még tovább nőttek, a céljaink pedig változatlanok maradnak, ennek érdekében egyeztünk meg Marko Nikoliccsal, akit fiatal kora ellenére már most sikeres edzőnek nevezhetünk. Reményeink szerint az ő vezetésével a nagy győztesek útjára léphet a Vidi. Ahogy korábban is, a klub most is minden segítséget megad a célok megvalósításához. Mindenképp ki kell emelnem, hogy nagyon könnyű volt megegyezni Nikoliccsal, az első perctől érződött, hogy szeretne a Vidi edzője lenni" - mondta a sportigazgató, Kovács Zoltán.

forrás: vidi.hu