-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Március 31-ig küldhetjük be a jelöléseket a Schmidl Ferenc Építészeti Díjra
A Schmidl Ferenc Építészeti Díjat 2014-ben, az Ybl bicentenárium évében alapította Székesfehérvár Önkormányzata.
A rangos elismerés annak az építész tervezőnek adományozható, aki Székesfehérvár közigazgatási területén belül, 1990 után megvalósult építészeti alkotása révén hozzájárult a városkép fejlődéséhez, a város építészeti kultúrájának előmozdításához, az épített környezet minőségének javításához. Az elismerés adományozásával elhunyt személy emléke is megtisztelhető. Évente két díj adományozható.
A javaslatnak tartalmaznia kell
- a javaslattevő nevét és elérhetőségét,
- a javasolt építész nevét és elérhetőségét,
- a javaslat indokául szolgáló, Székesfehérváron 1990. után megvalósult épület leírását, fényképeit, a terv megértéséhez szükséges mértékű, léptékű, építészeti tervlapjait, látványterveit.
A javaslatokat 2021. március 31-ig írásban lehet benyújtani írásban:
- leadhatóak a Polgármesteri Hivatal Városház tér 1. szám alatti portáján elhelyezett gyűjtődobozban;
- elküldhető postán az alábbi címre: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda, 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
A díjat minden évben az építészet világnapjához kapcsolódóan ítélik oda Székesfehérváron.