-
Adó 1+1 százalék
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni. Ma még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a 1819-es számon ingyenesen hívható NAV Infóvonal (1-es menüpont) 20 óráig, hosszított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással, vagy az 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek.
2024.05.21. -
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09.
Már fent vannak az interneten a felvételizők pontszámai - ponthatárok július 25-én
Működik a "Pontjaim" menüpont az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján, a www.felvi.hu-n, ami azt jelenti, hogy a jelentkezők megtekinthetik az adott napig feldolgozott dokumentumaik alapján számított felvételi pontszámukat. A jelentkezőknek tanácsos folyamatosan figyelemmel kísérniük a felvi.hu-n megjelenített pontjaikat. Amennyiben problémát látnak, azt az ügyfélszolgálatnál jelezhetik: személyesen a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban - Budapest, Reviczky u. 6. -, e-mailben az info@felvi.hu címen vagy a 477-3131-es telefonszámon. Fontos tudni, hogy a pótlólag megküldött dokumentumok feldolgozása és ellenőrzése folyamatosan történik.
2007.07.07. 10:02 |
Működik a "Pontjaim" menüpont az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján, a www.felvi.hu-n, ami azt jelenti, hogy a jelentkezők megtekinthetik az adott napig feldolgozott dokumentumaik alapján számított felvételi pontszámukat.
"Az Én felvim" szolgáltatás segítségével a jelentkezők ellenőrizhetik a beküldött és feldolgozott eredményeik, illetve dokumentumaik (bizonyítványmásolatok, a többletpontokat igazoló dokumentumok) alapján számított felvételi összpontszámukat.
A pontok számításának alapját a feldolgozott, ellenőrzött eredmények képezik, ezeket az "Eredményeim" menüpontban lehet megtekinteni. A jelentkezők összpontszáma jelentkezési helyenként, külön-külön részletezve szerepel.
Fontos tudni, hogy a pótlólag megküldött dokumentumok feldolgozása és ellenőrzése folyamatosan történik. Az utólag benyújtott dokumentumok alapján hitelesített eredmények csak bizonyos átfutási idő után jelennek meg a pontokban, így a dokumentumok beérkezésétől, valamint a feldolgozás menetétől függően a jelentkezők honlapon szereplő pontszáma napról napra változhat a következő hetekben.
A jelentkezőknek tanácsos folyamatosan figyelemmel kísérniük a felvi.hu-n megjelenített pontjaikat. Amennyiben problémát látnak, azt az ügyfélszolgálatnál jelezhetik: személyesen a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban - Budapest, Reviczky u. 6. -, e-mailben az info@felvi.hu címen vagy a 477-3131-es telefonszámon.