Május elején már működni fog a Deák Dénes kút a Csónakázó-tó szigetén

Hétfőn reggel beemelték a Deák Dénes kút szerkezetét a Csónakázó-tó szigetére, melyet még 2014 októberében bontottak el a Bartók Béla téren. A mintegy nyolc méteres mozgó szökőkút a kilencvenes évek eleje óta működött korábbi, helyén, de évről-évre egyre kevesebb alkatrészt lehetett látni rajta.
2017.04.04. 08:04 |
Május elején már működni fog a Deák Dénes kút a Csónakázó-tó szigetén
Hollósi Tamás, a Városgondnokság beruházási és karbantartási igazgatója elmondta, hogy elengedhetetlenné vált már a teljes felújítás. A Deák Dénes-kút rekonstrukciója folyamatosan zajlik, a járó-kelők naponta figyelhetik addig is a változásokat a Csónakázó-tó szigetén. A tervek szerint a felújított kút átadása május elsején lesz majd.

Városfejlesztés

  1. Új tornacsarnok a Ciszterben

    Éppen 108 esztendeje, Székesfehérváron született a legendás Kaszap István. Az évforduló alkalmából emléknapot rendeztek egykori iskolájában, a mai Ciszterci Szent István Gimnáziumban, és mostantól az ő nevét őrzi az intézmény új tornacsarnoka, melyet Spányi Antal megyés püspök áldott meg. Az emléknap programját ünnepi konferenciával és csarnokavató röplabdamérkőzésekkel folytatták.

    2024.03.25.
  2. Elkészült a felújítás

    A Városgondnokság és a Polgármesteri Hivatal szakemberei a terület önkormányzati képviselőjével közösen tartottak bejárást a Rózsa ligetben, ahol az új rózsatövek elültetésével befejeződött a parkfelújítás. Megújultak a pergolák, a sétányok, felújították a füvesítést, új fákat ültettek és mintegy hatezer új, a gombás betegségekkel szemben ellenálló rózsatövet ültettek el az ágyásokban.

    2024.03.22.
  3. Újjáépítik a pályát

    Rendkívül drága, több tízmillió forint ezért közbeszerzési eljárást írt ki a Városgondnokságnak a Bregyóban található BMX, roller és gördeszka pálya újjáépítésére. A munkát elnyerő vállalkozónak TÜV minősítéssel együtt kell elkészítenie és felépítenie az új extrém pályát július végéig.

    2024.03.20.
  4. Megújul a kereszteződés

    Napokon belül elkezdődik a végleges körforgalom kialakítása a Pozsonyi - Zsolnai - Pöstyéni kereszteződésben az Öreghegyen. Minden ágon lesznek gyalogos átkelőhelyek és megújul a közvilágítás is, ami jóval biztonságosabbá teszi a közlekedést. A beruházás május végéig készül majd el.

    2024.03.20.