Lovak, napfény, jókedv - Sára-tanya a természet ölelésében

A maroshegyi Sára-tanya nyári tábora idén is nagyon kedvelt volt a fehérvári gyerekek körében. Ezen a héten már az utolsó, negyedik turnus zajlott, mintegy negyven fővel. A főszerep a lovaké, de a legfontosabb szempont az, hogy kicsik és nagyok egyaránt jól érezzék magukat.
2017.08.11. 19:19 |
Lovak, napfény, jókedv - Sára-tanya a természet ölelésében

A Zágoni utcában a 2000-es évek eleje óta, másfél hektáron működő Sára-tanya idén kilencedik alkalommal adott otthont a lovakat és a természetet kedvelő gyerekek táborának, aminek ezen a héten volt az utolsó turnusa.

Kicsik és nagyok számára minden adott a kikapcsolódáshoz: függőágyak, trambulin, állatok, lovak, medence, tavacska, és sok-sok fa. A tulajdonos, dr. Vörös Ferencné, aki egyben a tábor vezetője is elmondta, nincs más céljuk mint az, hogy az itt táborozók jól érezzék magukat a természet közelségében. A hangsúly az egymásra és az állatokra való odafigyelésen van. A táborba egyébként már nemcsak a városból, hanem az ország, sőt a világ különböző pontjairól is érkeznek gyerekek és vannak, akik már évek óta visszajárók.

Az idén – ahogy tavaly is – összesen négy turnust indítottak. A tábor a hétvégén zárja be kapuit, de a Sára-tanya évközben is várja a lovagolni vágyókat!