-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Lezárás mától szennyvízcsatorna-felújítás miatt a Széchenyi úton
Ahogy arról múlt héten hírt adtunk, ma reggel 8 órától előreláthatólag július 14-ig forgalomkorlátozást vezettek be a Széchenyi - Horvát István utcai csomópont környezetében megvalósuló szennyvízcsatorna-felújítás és -bélelés miatt.
2023.07.04. 09:29 |
A munkálatok idején a Széchenyi utca belváros irányába vezető oldalán sávlezárás miatt megszűnik a balra kanyarodás lehetősége a Horvát István utca irányába, valamint a Kölcsey utca becsatlakozása környékén egy szakaszt lezárnak a jobbra kanyarodó sávban is – a Széchenyi utca – Horvát István utca kereszteződésében azonban megmarad a jobbra kanyarodás lehetősége!
Kérik a gépjárművezetőket és a lakosságot, hogy úti céljaik megközelítése során a bevezetésre kerülő korlátozásokra és a kihelyezésre kerülő közúti jelzésekre fokozott figyelmet fordítsanak!
Javasolt a Waze navigációs alkalmazás használata, ahol az ideiglenes forgalmi rendet fel is tüntetik. Mindenki megértését kérik és köszönik!